Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: Fock Jenő miniszterelnök franciaországi útja (1968. március 25-30.)
Fock Jenő miniszterelnök franciaországi útja érdekében a francia külügyminisztériumban a nagykövetség jelentései felhasználásával több háttérelemzést készítettek. Ezek összességükben jól mutatják Magyarország francia megítélését. Az elemzések nagyobb része a magyar belpolitikai élet és a gazdasági reform - amelynek valódi sikerességét a franciák még korainak tartották megítélni - kérdéseivel foglalkozott. 1968 elején francia részről Kádár Magyarországát már egyértelműen Gomutka Lengyelországával hasonlították össze, kiemelve azt, hogy Kádár János elvhű kommunista ugyan, de eltérően a lengyel első titkártól - aki fokozatosan szigorította rendszerét -, nem doktriner, és nem akarja teljes mértékben befolyásolni a magyarok mindennapi életét; a határok kelet-európai viszonylatban szabadoknak számítanak; a rendszer (elsőként Kelet-Európábán) már 1964-ben kiegyezett a Vatikánnal. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a szólásszabadság nem terjedhetett ki a politikai véleménynyilvánítás területére. Kádár belső liberalizálási, vagyis enyhülési politikáját fokozatosnak, de realistának ítélték meg, amelynek eredményeképpen az ország belső elnyomása lényegesen enyhült; a rezsim belső stabilitásának erősödése egyben a lakosság iránti viszonylagos nyitást eredményezte, amit a Kádár-rendszer sajátosságaként értékeltek. A feljegyzésekben azonban kiemelték, hogy a rendszer stabilitásának és a belső politikai konszolidációnak alapvető feltétele, hogy a szovjetek segítségével növelhető legyen a lakosság életszínvonala. Ezzel párhuzamosan, nem kerülte el a figyelmüket, hogy a magyar gazdaság komoly problémákkal küszködik, amelyek azonnal kihatnak a lakosság hangulatára, vagyis a gazdasági nehézségek nagyon gyorsan politikai kérdéssé válnak.42 Fontos hangsúlyozni, hogy Párizsban a hatvanas évek elejéig nem foglalkoztak komolyan a kelet-európai országokkal, és azokat elsősorban egységes tömbként kezelték. Ez a szemlélet az évtized közepére, második felére megváltozott. A gaulle-ista külpolitika sajátosságainak és De Gaulle elnök politikai nyitottságának volt köszönhető, hogy hazánk is fokozatosan felkerült a francia diplomácia térképére. Ahogy más országok esetében, Magyarország vonatkozásában is a többi kelet-európai államhoz fűződő viszonyt vizsgálták; az elemzések fókuszába a Szovjetuniótól való magyar függés került, amelyet három lényeges terület alapján jellemeztek; politika, stratégia, gazdaság. Következtetésük az volt, hogy a magyar politika számára elsődlegességgel bíró „moszkvai kapcsolat", a szovjetek melletti politikai hűség nem tekinthető pusztán szerviliz- musnak, inkább egy olyan sajátos partneri viszonynak, amelyben az együttműködés keretében az 1956 után hatalomra jutott magyar rendszernek a lakosság egy részének szlávellenes hangulatát és nacionalizmusra való hajlamát is figyelembe kellett vennie. A stratégiai együttműködés szorosan kapcsolódott az ország Varsói Szerződésen belüli helyzetéhez, és ebben a magyar vezetők semmilyen változást nem akartak, miközben a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatok fontosságát mutatta az a tény, hogy a magyar kereskedelem 35%-a szovjet relációban valósul meg.43 Magyarországnak a többi kelet-európai országhoz fűződő viszonyával kapcsolatban megállapították, hogy az a 2013. tavasz 121
