Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 4. szám - MAGYARORSZÁG ÉS A NEMZETKÖZI JOG - Törő Csaba: Nemzetközi normák és diplomácia a Szafarov-ügyben: valóság és felfogás, jog és politika a magyar-azeri-örmény háromszögben
Törő Csaba Habár az alkalmazott egyezmény nem határoz meg sem az átszállítási kérelmek elutasítását megengedő okokat, sem pedig indoklási kötelezettséget elutasítás esetére, azok nem teljesítése lényegében mégis a felek közötti bizalom és együttműködési szándék hiányát tanúsítják. A bizalom hiánya szembeötlővé válik, ha a kérelmező fél egyébként eleget tesz minden, az egyezményben rögzített nyilatkozati és kötelezettségvállalási előírásnak. Bármely országgal szemben kínos és kártékony hatást gyakorol a kétoldalú államközi kapcsolatokra, ha egy másik ország nyilvánvalóan nem tekinti partnerét jóhiszeműen eljáró és megbízható félnek. A magyar kormány nem akarta nyíltan kétségbe vonni egy olyan ország szavahihetőségét és hivatalos nyilatkozatainak megbízhatóságát, amellyel évek óta törekszik energetikai, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatai kiterjesztésére. A két ország közötti együttműködést erősítő és a másik felet lekötelező, komoly gesztusnak tekintve, a rendelkezésre álló fenti lehetőségek közül Magyarország az azeri kérés teljesítésének kockázatokat hordozó útját választotta, és elegendőnek tekintette Azerbajdzsán nyilatkozatát, valamint az alkalmazott egyezményes kerethez fűzött azeri fenntartásból eredő korlátozás nyújtotta biztosítékot. Az átszállítással járó kockázatot egy szabályszerű eljárás önmagában nem tudta kiküszöbölni. Azt csak az Azerbajdzsán által adott hivatalos nyilatkozatok elégtelennek, vagyis hiteltelennek minősítésével járó elutasítás biztosíthatta volna. Tehát a magyar kormány az azeri félnek az egyezményes kerettel ellentétes későbbi lehetséges lépésével járó kockázat tudatában, de a másik fél - az ellenkezőjének beigazolódásáig - vélelmezett jóhiszemű együttműködésében bízva, a szabályosan lefolytatott és nemzetközi egyezményes keretbe ágyazott eljárásra támaszkodva járult hozzá az átszállításhoz. Az azt követő azeri elnöki kegyelem eredményeképpen haladéktalanul végrehajtott szabadon bocsátás és rehabilitálás azt bizonyította, hogy Azerbajdzsán hivatalosan kinyilvánított teljesítési szándéka csupán taktikai manővert jelentett, és nemzetközi kötelezettségének megszegése elfogadható árat jelentett az elérni kívánt azeri bel- és külpolitikai célok megvalósításához. A jóhiszeműséget és tisztességes együttműködést elváró másik félnek, Magyarországnak okozott nemzetközi politikai károk, valamint a magyar-azeri kétoldalú kapcsolatok sérülésének lehetősége láthatólag nem jelentettek olyan mérlegelési szempontot, amely visszatartotta volna Azerbajdzsánt a gátlástalan és nemzetközi egyezménybe ütköző elnöki „szabadítási akció" végrehajtásától. Amint azt a nemzetközileg jogellenes kegyelmi döntés nyers valósága szemléltette, az átszállítást követően tanúsított kétséges azeri magatartásából és szavahihetőségéből eredő kockázatot Magyarország nem tudta kezelni és ellenőrzése alatt tartani még egy multilaterális egyezményes keret alkalmazásával sem. Egy önkényes és jogsértést is vállaló azeri lépés kockázata ugyan felismert és számításba vett eshetőségként megjelent az átszállítási eljárást megelőző magyar kormányzati döntéshozatalban,23 de annak bekövetkezési valószínűségét nyilvánvalóan alábecsülték. Tényleges meglepetést valójában a 194 Külügyi Szemle
