Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 4. szám - MAGYARORSZÁG ÉS A NEMZETKÖZI JOG - Törő Csaba: Nemzetközi normák és diplomácia a Szafarov-ügyben: valóság és felfogás, jog és politika a magyar-azeri-örmény háromszögben
Nemzetközi normák és diplomácia a Szafarov-ügyben Az átszállítási eljárások nemzetközi egységesítését és kiszámítható lebonyolítását kijelölő multilaterális keret a részes államok nemzeti felelősségeként határozza meg az átvett elítéltek büntetésének végrehajtását, ugyanakkor nem korlátozza a feleket annak megváltoztatására vagy elengedésére vonatkozó mérlegelési jogkörük gyakorlásában. Sem az 1983-as egyezmény, sem a később ahhoz fűzött kiegészítő jegyzőkönyv12 nem állít nemzetközi korlátokat az aláíró országok elé amnesztia, kegyelem vagy enyhítés gyakorlása terén. Ezek alkalmazása és megadása szuverén állami hatáskör maradt. Az egyezmény elismeri az aláíró felek kegyelmi illetékességét, amelyet saját alkotmányos rendelkezéseikkel összhangban gyakorolhatnak.13 A szerződést alapító és a később csatlakozó államok is tudomásul vették ezt a körülményt, és ennek figyelembe vételével alkalmazzák az egyezményt. Annak ellenére, hogy az egyezmény rendelkezései a kegyelmi jogkör gyakorlását általánosságban nem szűkítik vagy kapcsolják feltételekhez, a részes államok egyénileg csatolt feltételei következtében korlátozások belekerülhetnek. A nemzetközi szerződési normák értelmében a másokkal szemben a kegyelmi jogi mozgásteret csökkentő megkötések - mint szűkítő feltételek - az igénnyel élő állam számára is önkorlátozó következményekkel járnak. Éppen ilyen helyzet állt elő Azerbajdzsán esetében is. Az elítéltek átszállítására alkalmazható szerződési kerethez történt azeri csatlakozás alkalmával az ahhoz fűzött fenntartásaik között megjelent a más államok által gyakorolható kegyelmi jogkörök korlátozásának igénye. Az átszállítási egyezményhez fűzött fenntartásai között kifejezetten szerepelt egy olyan nyilatkozat, amelyben Azerbajdzsán a saját illetékes hatóságainak egyetértéséhez köti az általa átadott elítéltekre vonatkozó kegyelmet vagy amnesztiát kimondó döntések meghozatalát az átvevő országban.14 A nemzetközi szerződési gyakorlatban alkalmazható és a multilaterális egyezményekhez minél több ország csatlakozását megkönnyítő megoldást jelentő fenntartások formailag egyoldalú aktusként jelennek meg, joghatásukat tekintve azonban egyértelműen sokoldalú következménnyel járó eszközök.15 Mindazon szerződő államok, amelyek nem emelnek kifogást valamely másik fél által tett fenntartások ellen, elfogadják az azokba foglalt szerződési alkalmazási korlátokat vagy végrehajtási feltételeket.16 Ezek azonban természetesen nem egyoldalú engedményeket vagy könnyítéseket jelentenek a fenntartást csatoló állam számára, hanem a viszonosság alapján a szerződés alkalmazásakor ugyanazt kell neki is alkalmaznia és betartania a fenntartást elfogadó államok viszonylatában. A viszonosság követelménye nem csupán az államok szuverén egyenlőségéből eredő és az államközi kapcsolatokat alátámasztó egyik alapelv, de a fenntartások alkalmazhatóságára vonatkozó modern nemzetközi szerződési jogban rögzített szabály is. Az ilyen fenntartások lényegében módosítják (a megengedhető mértékig „meghajlítják" vagy „megkurtítják") azokat a szerződési rendelkezéseket, amelyekhez kapcsolódnak. A módosított tartalommal értendő és alkalmazandó rendelkezéseknek azonban 2012. tél 189
