Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 4. szám - TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTÉS - Pritz Pál: 20. századi szomszédaink - némi történeti visszapillantással
Pritz Pál egyének szintjén a nemzetiségeknek, mint ahogyan azok viselkedtek később, az első világháború után nekik alárendelt magyar kisebbséggel szemben - ám kétség kívül: a magyar politikai nemzeten túl más nemzeti entitást a birodalom határain belül nem ismertek el. Lehet ezt az álláspontot kritizálni, ám hiba lenne feledni, hogy az 1848-49- es magyar forradalom és szabadságharc idején a hazai nemzetiségi erők sokkal inkább a Habsburg-dinasztia törekvéseinek voltak ilyen-olyan mértékű támogatói. És jóllehet - amint az szintén közhelyesen ismert -, Világos után jutalmul azt kapták, amit mi büntetésül, az 1867. évi kiegyezés után hegemón helyzetbe került magyarsággal nem találtak közös hangot. Az 1968-as magyar nemzetiségi törvény kapcsán a marxizmus hegemóniájának időszakában leginkább arról volt szokás beszélni, hogy e törvénynek szépek voltak ugyan a szavai, ám azt a magyar állam szervei nem hajtották végre. Arról ellenben már nem nagyon esett szó, hogy a nemzetiségi vezetők - közöttük nagy súllyal a lakosság 16- 17%-át képviselő románság8 vezetői - többnyire eleve a kontesztálás, a keveslés álláspontját vallották. Arra is igencsak érdemes figyelnünk, hogy a korabeli pánszlávizmus ausztroszláv beállítottságú volt. Ez azt jelentette, hogy az 1867. évi kiegyezés után sem adták fel a reményt, hogy céljaikat a Habsburgok birodalmában lelik meg. A birodalom trialista átszervezésére tett kísérletük 1868. évi kudarca ugyan természetesen elkedvetlenítette őket, ám a remények még nagyon sokáig nem foszlottak semmivé. Beszédes tény, hogy az a L'udovít Stúr, aki a szlovákok nemzetté válásában vívott ki magának kiemelkedően fontos helyet, és az 1840-es években keményen küzdött a szlovákok cseh jellegét hirdető álláspont ellen, s igencsak tevékenyen segítette a Habsburgok ügyét, az abszolutizmus időszakában (mélyen csalódottan) letett ugyan a szlovák nemzeti programról, de helyette egy megteremtendő egységes szláv nyelvben és kultúrában vélte a jövőt (természetesen továbbra is a Habsburg Birodalmon belül) megtalálni. Ferenc Ferdinánd trónörökösnek már a neve is sokat ígérő volt a pánszláv körök számára. Eduard Benes korabeli elgondolásai is plasztikus bizonyságul szolgálnak erre. 1908-ban Párizsban jelent meg a nem sokkal korábban szintén ott megvédett egyetemi doktori értekezése. E szerint a doktor úr a birodalmat hét-nyolc föderatív egységgé akarta-remélte átszervezni. Csak az első világháború ténye és eseményei hozták meg a gyökeres fordulatot, amelynek jegyében ez a hallatlanul energikus, a taktikai leleményekben kifogyhatatlan, államférfiúi kvalitásokra ellenben nem emelkedő férfiú a Monarchia szétzúzására vesz - idővel igencsak eredményes - irányt. * A nagy-nagy vízválasztó 1918. Annak is az ősze, amikor a bolgár front összeomlása nyomán a végzet feltartóztathatatlanná vált. Felbomlott az olasz front is, a magyar 128 Külügyi Szemle
