Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 4. szám - MAGYARORSZÁG ÉS SZOMSZÉDAI - Fedinec Csilla: Ukrajna helye Európában és a magyar-ukrán kapcsolatok két évtizede
Ukrajna helye Európában mutatkozott meg, de visszatükrözték azokat a protestszavazatokat is, amelyek a helyi magyar társadalmon belül tapasztalhatók. A magyar-ukrán kapcsolatokban ezen túl is van legalább két nyitott kérdés. Az egyik a kettős állampolgárság ügye. Ukrajnában jogi értelemben ismeretlen a kettős állampolgárság intézménye. Az alkotmány 4. cikkelye kimondja: „Ukrajnában egyetlen állampolgárság létezik." A 25. cikkely szerint: „Az ukrán állampolgárt nem lehet megfosztani állampolgárságától és attól a jogától, hogy megváltoztassa állampolgárságát. Ukrán állampolgárt nem lehet kiutasítani az ország határain kívülre vagy kiadni más országnak." Ezzel megegyező módon rendelkezik a 2001-ben elfogadott, hatályos állampolgársági törvény is, amelyik szintén egyetlen állampolgárságot ismer el. Jelenleg nincs ukrán részről nyilvános szándék a kettős állampolgárság hivatalos kezelésére, azonban a törvényhozásban már többször szóba került a szankcionálás lehetősége. A kettős állampolgárság kérdése Ukrajna számára nemcsak Magyarország irányában áll fenn, azonban ez a helyzet semmiképp nem alap arra, hogy a kérdés hallgatólagos elrendezettségével megelégedjünk.69 A másik nyitott kérdés a kisebbségek ügyeivel foglalkozó vegyes bizottság helyzete. A Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával Foglalkozó Magyar-Ukrán Kormányközi Vegyes Bizottság Budapesten tartott 15. ülése 2011. december 19-én a jegyzőkönyv aláírása nélkül ért véget. A Magyarország és Ukrajna külügyminisztere által 1991. május 31-én aláírt, a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításáról szóló nyilatkozat alapján létrehozott bizottság történetében ilyen korábban nem fordult elő. Az általában szimbolikus tartalmú jegyzőkönyvek ellenére a kisebbségekkel összefüggő kérdések kölcsönös kibeszélésének fórumáról van szó. Ukrán elemzők is elismerik, hogy a magyarok Ukrajnában jobban „látszanak", mint az a számarányukból következne (az ország lakosságának 0,3 százaléka). Ehhez sajnálatos módon hozzájárult a vereckei honfoglalási emlékmű kérdése is. A Vereckei-hágó érintett része hétköznapi értelemben mára senki földje, hiszen csak 1980-ig haladt erre az országút. A problémát a magyar sajtó úgy kommentálta a magyar olvasók számára, hogy szélsőséges ukrán nacionalisták megakadályozzák, illetve rendre meggyalázzák a magyar történelem jeles eseményére való emlékezést és annak tárgyiasulását. Holott a történet nem a vereckei emlékmű elleni tiltakozással kezdődik: ez folyománya, ha úgy tetszik, következménye annak, hogy a Vereckei-hágón évek óta feltáró munkákat folytatnak az ukrán hatóságok, hogy kihantolják a magyar hadsereg által 1939 márciusában állítólag ott lemészárolt Szics-gárdistákat - az ugyanekkor magát független állammá nyilvánító, így a nemzeti történetírásban a mai Ukrajna egyik előképének tekintett Kárpáti Ukrajna védőit. Ettől kezdve magyar emlékmű ugyanezen a helyen - függetlenül minden egyéb körülménytől - elsősorban nem a magyar történelmi emlékezet helye, hanem egyes olvasatok szerint az ukrán nemzeti hősök emlékének meg- gyalázása. Különös aktualitást ad a kérdésnek, hogy, amint fent már szó volt róla, 2012 2012. tél 119
