Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 4. szám - MAGYARORSZÁG ÉS SZOMSZÉDAI - Fedinec Csilla: Ukrajna helye Európában és a magyar-ukrán kapcsolatok két évtizede
Fedinec Csilla októberében, a független Ukrajna történetében először bejutott az ukrán parlamentbe egy szélsőséges nemzeti-radikális párt, amelyet már többször hoztak összefüggésbe a vereckei magyar emlékmű megrongálásával, s amely egyetlen megyében tudott nyerni, mégpedig Lembergben. A terület és Kárpátalja közös határának egy szakasza éppen Verecke. Ez idáig a Vereckével összefüggő ügyben Magyarország volt az, amelyik két gesztuslépést is megtett: az egyik, hogy 2009-ben Nyírteleken felavatták a Varjúlaposi Emlékhelyet, megemlékezve többek között az 1939. március közepe után ide hurcolt Szics-gárdistákról,70 valamint 2012-ben éppen magyarországi kezdeményezésre indult nemzetközi tudományos párbeszéd az 1939. márciusi eseményekről, többek között az Európai Emlékezet és Szolidaritás Hálózat támogatásával.71 A helyes út az EU-Ukrajna társulási szerződés aláírásához vezet. Ennek támogatása evidens magyar érdek is. Noha tudjuk, és nem feledkezhetünk meg arról, amit Martonyi János külügyminiszter így fogalmazott meg a magyar EU-elnökség kapcsán: „Figyelembe vesszük, hogy Ukrajna számára az ország jelenlegi helyzetében kiemelten fontos az Oroszországgal való kapcsolat. A választás kérdését, kényszerét fel nem vetve, a partneri együttműködés, a gyakorlati előnyök felkínálásával erősíteni kívánjuk Ukrajna kötődését az európai vonzásközponthoz: az Európai Unióhoz",72 ez az út sok olyan kérdést terelne európai mederbe, amelyek további menete jelen körülmények között ma még beláthatatlan. Jegyzetek 1 A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. 2 Vö.: Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1998. 3 Cepreü EKeziMUK: Mcmopm Yxpaunu. CmameAeme coepeMetmoú rnyuu [Ukrajna történelme. Egy modern nemzet születése]. Kijev: PbAaTe/ibCTBO K.I.C., 2010. 261-264. o. 4 Askold S. Lozynskyj: „Independence Diaries: U.S.A. Recognizes Ukraine". Ukrainian Congress Committee of America, http://ucca.org/en/newsroom/ucca-statements/210-independence-diaries-usa- recognizes-ukraine . Letöltés ideje: 2012. november 23. 5 BmecziaB IßaHOB: Icmopin depxaeu i npaea. HaßqaziBHMM nocißmiK. II. [Állam- és jogtörténet. Tankönyv. 2. kötet], Kijev: MAYII, 2003. 930. o. 6 Tóth Mihály: „Az 1996. évi ukrán alkotmány megszületése". Pro Publico Bono. Állam- és Közgazdaságtudományi Szemle, No. 1. (2011). 86,88. o. 7 A beszélgetés teljes szövegét lásd. YxpaiHa: aHTOaoria naM'HTOK AepjKaBOTBopeHiM, X-XX ct.: y AecflTn TOMax. T. X. BidpodxeHM ú ymeepdxeHM yxpamcmoi depxaenocmi (1987-2005 poxu). Aopoza do cede. [Ukrajna: az államépítés dokumentumainak antológiája. 10. kötet. Az ukrán államiság újjászületése és megszilárdulása (1987-2005). Az önazonosság útja.] PeAKOzi.: I. M. 43I°6a Ta íh. Kijev: Bma-bo CoaoMÍi naByUMKO «Ochobm», 2009. 333-337. o. 8 EiceziMMK: i. m. 246. o. 9 Alison Katz: „Csernobil következményei". Le Monde diplomatique, http://www.magyardiplo.hu/ component/content/?view=article&id=410. Letöltés ideje: 2012. november 23. 10 EKeziMMK: i. m. 290-295. o. 120 Külügyi Szemle