Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 3. szám - FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS - Faragó Tibor: A fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzetközi együttműködés négy évtizede
A fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzetközi együttműködés álltak elő a zöld gazdaságnak a fenntartható fejlődés szociális és környezeti vetületeit, a fenntartható fogyasztásra és termelésre való áttérést szolgáló céljairól, valamint a megvalósítását minden ország számára segítő eszközökről. A fejlődők csoportja pedig a fentiekben jelzettek mellett, azokkal összhangban, annak rögzítését igényelte, hogy a zöld gazdaság csak egyike a fenntartható fejlődést elősegítő megközelítéseknek,23 e koncepciót minden ország a saját adottságai, igényei szerint alkalmazza, s a zöld gazdaságnak hozzá kell járulnia a nem fenntartható fogyasztás és termelés megváltoztatásához is (értve ez alatt a fejlettek ezzel kapcsolatos teendőit). Miután 2012. június 15-én, azaz az utolsó formális előkészítő ülésszak zárónapján a vonatkozó szövegrész jelentős része még mindig vitatott volt, a konferenciáig hátralévő néhány napban a brazil házigazdák új kompromisz- szumos szövegjavaslata alapján és koordinálásukkal folyt az egyeztetés e témakörben is. A végeredmény, azaz a végül elfogadott záródokumentum e fejezete jól tükrözi az addigi ellentétes álláspontokat, különösen a fejlődők sokrétű fenntartásait. A fejlettek eredeti elképzeléseivel szemben pedig alig van szó a zöld gazdaság tényleges tartalmáról, környezeti hatékonyságáról és az azt célzó teendőkről.24 A fenntartható fejlődés nemzetközi kormányzása: egyezség csak egy korlátozott intézményi reform kereteiről A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ENSZ-szintű feladatok koordinálására, az 1992- ben elfogadott program végrehajtásának elősegítésére hozták létre az ENSZ Fenntartható Fejlődési Bizottságát. A környezeti dimenzió vonatkozásában pedig ez volt az egyik alapvető funkciója az 1972-ben létrejött ENSZ Környezeti Programnak. Hosszú évek óta nyilvánvaló volt, hogy - elsősorban megfelelő mandátum híján - egyik szervezet sem tudja betölteni a tőle elvárt szerepet. A megfelelő összhang és koordináció nélkül a különböző ENSZ-testületek és nemzetközi szervezetek továbbra is általában csak egy általános követelménynek, hivatkozási alapnak tekintették a fenntartható fejlődést, annak alapelveit és célkitűzését, bár tevékenységük - ugyanazon kormányok jóváhagyásával - kétségkívül szorosan kapcsolódott a fenntartható fejlődés ügyéhez. A fő probléma az volt, hogy a különböző szervezetek, testületek által elfogadott programok számos vonatkozásban nem voltak egymással és a fenntarthatóság koncepciójával kellő összhangban. Emiatt a 2012. júniusi konferencia előkészítése során a fenntartható fejlődés tág témakörébe tartozó, sokirányú nemzetközi - elsősorban az ENSZ keretében folytatott - tevékenységek nagyobb összhangjának, jobb integrálásának és koordinációjának szükségességét illetően lényegében nem voltak súlyos ellentétek. Ezzel szemben a hatékonyabb ENSZ-szintű koordinációhoz szükséges intézményi reformról alig közeledtek az álláspontok, egészen a konferenciát közvetlenül megelőző előkészítő bizottsági ülésszak végéig. 2012. ősz 197