Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Tüske László: Az alattvaló és az állampolgár - Szempontok az "arab tavasz" egyiptomi fejleményeinek értelmezéséhez
Tüske László azonos a státusával, s nem a modern értelemben vett individuum, ezért azt a társadalmi helyet kell megtestesítenie, amelyet betölt, és aminek kinyilvánítása a megszólalás előfeltétele. A személyesség ezen túl a viselkedés és a megjelenés minden részletkérdésére is kiterjed: jellemző köszöntési formákat, üdvözlési rituálékat tapasztalunk, sajátos öltözéket látunk, amely akár a legújabb nyugati divatházakból is származhat, de formájában mégis tradicionális. A személyesség különös területe a társadalmi ranghoz tartozó jelrendszer és viselkedési kód ismerete és használata, a gesztusok, a „tartás" világa. Moammar al-Kaddáfí egész életműve ebben a körben értelmezhető, de különösen az, hogy 2011 márciusában többször is kiment Tripoli Zöld terére (ma Mártírok tere). S emlékezetes Szaddám Húszéin egyik alteregójának hasonló célú szerepeltetése 2003 áprilisában, az iraki összeomlás napjaiban. A beszédek többnyire kimerülnek abban, hogy „itt vagyok". Ahogy ezt másképpen fogalmazva mondják: az autokratikus berendezkedés nem a népért, hanem a nép előtt reprezentálja az uralmát.4 A virtuális politikai tér az alkotmányban rögzített hatalommegosztás világa: a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és a bíróság a maga teljes intézményrendszerével. A politikai berendezkedés Nyugatról „importált" formája ez, amely mindenekelőtt végrehajtja a reális politikai térben született döntéseket, s így teljes mértékben kiszolgálja az autoriter vezetést. Ugyanakkor egy óriási és jól strukturált Patyomkin-épület- ként elfedi a valóságos döntési mechanizmusokat. Azt a látszatot kelti, hogy a virtuális politikai tér olyan intézményei, mint a választások, a parlament, az alkotmánybíróság vagy a végrehajtás minisztériumai, a bíróság stb. az állampolgárok akaratát képviselik. Hogy a lakosság tulajdonképpen a nyugati országok állampolgáraihoz hasonló, sőt velük azonos státusszal és jogokkal rendelkezik: pártot alapíthat, szabadon választhat és így, a szólásszabadság birtokában, a versengő politikai akaratképzés aktív résztvevője. Pedig egyáltalán nem erről van szó. A modern állam a nyers, nem ritkán brutális hatalmat megtestesítő reális politikai tér puszta eszköze, az autoriter uralom biztosítása érdekében, ahogy ezt az Arab Human Development Report demokráciadeficitre5 vonatkozó kutatásai is igazolják. E kérdések megvilágítása különösen fontos. Akkor, amikor a nyugati közvélemény (például a kilencvenes években) értetlenül szemlélte az arab országok választási eredményeit, s elszörnyedt a hatalmas csalások hallatán (hiszen a diktátorok kilencven vagy akár száz százalékos választási győzelmet arattak), csak a nyugati, demokratikus szabályok - a saját ideális készüléke - alapján tudta értékelni az eredményeket, s nem voltak olyan eszközei, amelyek alkalmasak lettek volna a helyzet körültekintő és sokoldalú feltárására. A valódi körülmények ismeretének a hiánya azonban - s talán ezt nem is kellene hangsúlyozni - nem teszi lehetővé, hogy a Nyugat adekvát módon gondolja el és építse fel az arab országokkal kapcsolatos stratégiáit. A fentiekben jellemzett autokratikus berendezkedés megváltoztatása és demokratizálása hosszú ideje napirenden van az arab országokban, s a múlt század utolsó 24 Külügyi Szemle
