Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Tüske László: Az alattvaló és az állampolgár - Szempontok az "arab tavasz" egyiptomi fejleményeinek értelmezéséhez
Az alattvaló és az állampolgár évtizedeitől kezdve azt is megfigyelhetjük, hogy lassanként - persze az állami erőszak húzd meg, ereszd meg logikáját követve - adottak lesznek a szélesebb néptömegek politikai szerepvállalásának szubjektív feltételei is. S valóban: jelentős társadalmi folyamatok zajlanak a diktatúrák árnyékában és - paradox módon - közreműködésével. Ahogy az állami intézkedésekkel megtámogatott modernizáció mindinkább teret nyer, a változások előbb-utóbb módosítják a lakosság önértékelését, és mintegy feltartóztathatatlanná válik a demokrácia iránti igény. Ahogy a kulturális fejlődést támogató lépések visszaszorítják az analfabetizmust, növelik a beiskolázásokat, a szakképzést, és széles tömegek számára teszik hozzáférhetővé a modern kommunikációs eszközök használatát, újabb és újabb világértelmezési horizontok nyílnak meg a lakosság előtt. S ahogy a társadalom meghatározó rétegei mind magasabb életszínvonalon élnek, egyre nehezebben tudják tolerálni az autokratikus rezsimeket. S akkor vagy felülről bontják le a diktatúrát, vagy alulról, valamilyen forradalmi népmozgalom söpri el az aktuálisan uralkodó rezsimet. Az arab tavasz az alulról kezdeményezett átalakulások példáját mutatja. Az egyiptomi átalakulás Az egyiptomi fejlemények általános körülményei, valamint a folyamatok szereplőinek magatartása egyértelművé teszik, hogy a 2010-es évekre szinte közmegegyezés volt az egyiptomi lakosság körében a politikai átalakulás szükségességét illetően. A gazdasági válság és a munkanélküliség fokozta a feszültségeket, a kilencvenes évektől folyó liberalizációs gazdaságpolitika ellentmondásai egyre nyilvánvalóbbá váltak. Közben a Mubárak család kísérletet tett arra, hogy az egyik fiú (Gamál Mubárak) „örökölje" a köztársasági elnöki hivatalt. Ez társadalmi és rezsimen belüli oppozíciót váltott ki. A kétezres években (2005) választási egyezkedések folytak a Muszlim Testvérekkel, viszont ezek elmaradtak a 2010-es választások idején (miután a szervezet megtehette, hogy ne tartsa magát maradéktalanul a 2005-ös, eredeti egyezséghez). Az utolsó választásokon pedig kormányzati szintű hamisítások történtek. Mindez olyan helyzetet teremtett 2010/2011 fordulóján, amelyhez elegendő volt a tunéziai események szikrája, hogy igazi politikai robbanás következzen be. Az arabul szamának [forradalom] nevezett események a történelmi tapasztalatok szerint káoszt idéznek elő az állami életben, bizonytalanságot, a régi beidegződések, reflexek és rutinok felmondását hozzák magukkal, s így alkalmat adnak arra, hogy a társadalom egészének működését teljes mélységében felforgassák, átszervezzék és újraírják. Az egyiptomi forradalom menetében azonban - az átmeneti és helyi zavarokat leszámítva - nem következett be semmilyen anarchikus állapot. Ismert, hogy Mohamed Hoszni Mubárak elnök a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsának (FELT, angol 2012. tavasz 25
