Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Maróth Miklós: Az "arab tavasz"
Az „arab tavasz Ismert az is, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei nyíltan folytatnak kampányt Irán ellen, jelen pillanatban gazdasági eszközökkel. Nem meglepő tehát egy amerikai külpolitikai elemző intézet (Council on Foreign Relations) minap kiadott nyilatkozata, miszerint az USA-nak jelentős szerepe volt a szíriai események kirobbantásában. Kevesebben tudják azt, hogy Törökországnak is megvan a maga érdekeltsége az eseményekkel kapcsolatban. Törökországban ugyanis a lakosság nagyjából 30 százaléka alavita. Ezt a kisebbséget a szunnita többség a történelem során mindig elnyomta, éppen ezért az alaviták lelkesen csatlakoztak a szekularizált államot megteremtő Kemál Atatürkhöz. A későbbiekben is ők képezték az atatürki örökséget védelmezők táborának kemény magját. A szekularizált államban ugyanis érdektelenné vált a túlzó síitákhoz való tartozásuk. Manapság azonban, amikor az atatürki örökség fölszámolásának jeleit figyelhetjük meg, föltehetőleg ismét változik a helyzetük, és változik az aktuális kormányhoz való viszonyuk is, azaz potenciális belső ellenséggé válhatnak. Ilyen körülmények közt egy szomszédos, alavita vezetésű állam kényelmetlen lehet a török államnak, és mindenképpen azok táborába sodorja, amelyek kívülről akarnak kormányváltást kikényszeríteni Szíriában. Ezekkel az államokkal áll szemben Oroszország. A hagyományos orosz külpolitika a mediterrán országok belügyeibe mindig a keresztény kisebbség védelmének jelszavával tudott beavatkozni. Most a keresztények, mint föntebb említettem, az alaviták legfontosabb szövetségeseiként jó helyzetben vannak, és ez egyszersmind az orosz befolyás érvényesülésének záloga is. Oroszország tehát nem akarja elveszteni ezeket a pozícióit a térségben, következésképp kitart a jelenlegi kormány mellett. A Szíriában járó ember e szövetség meglétére következtethet abból is, hogy keresztény területeken mindenütt oroszbarát plakátokkal találkozik. E nemzetközi erőtérben értelmezhető mindaz, ami ma Szíriában lejátszódik. A belpolitikai, vallásilag megalapozott korrupció elleni harcot tehát módosítják az iszlámon és az arab világon belüli érdekek, amelyek a síita-szunnita ellentét körül csoportosulnak; illetve ezt a már így is elég komplikált helyzetet tovább bonyolítják a távolabbi nemzetközi politikai érdekek. Azaz a konfliktustól távolabb álló országok lehetőséget látnak arra, hogy az alavita kormányra csapást mérve tulajdonképpen Iránra mérjenek csapást. Ha ez így nem lenne elég, akkor számolnunk kell azzal is (több jel ugyanis arra mutat), hogy az országba a hosszú és ellenőrizhetetlen iraki határon keresztül beszivárognak azok a szélsőséges militáns iszlamista elemek is, amelyek mindenütt megjelennek, ahol fegyverrel lehet védeni az iszlám vélt vagy valós érdekeit. Ez a körülmény már eddig is oda vezetett, hogy a „demokratikus forradalmi erők" ellenőrizte területeken vallási alapon zajló tisztogatásoknak lehettünk a tanúi, mielőtt a hadsereg véget nem vetett e „szabadságharcosok" garázdálkodásainak. Homszban 2012. tavasz 17
