Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Maróth Miklós: Az "arab tavasz"
Maróth Miklós Ha a föntebb elmondottakat végiggondoljuk, akkor azonnal látható, hogy az események nem valamilyen demokratikusabb rendszer vagy éppen az immár egyre inkább komplexussá váló kendő elhagyása (azaz a „tavasz") irányába fognak haladni, ahogyan a sematikus és leegyszerűsítő európai újságíró-gondolkodásból következik, hanem éppen ellenkezőleg: az iszlám vallási törvényeinek kell megerősödve kikerülniük a küzdelemből. Ha végignézzük az arab világ eseményeit, akkor megállapíthatjuk, hogy alapjában véve ez is történt mindenütt. Néhány kivétel azonban található, mivel a helyi problémák és a külső körülmények igen sokban közrejátszottak abban, hogyan alakultak az események. Tulajdonképpen a várakozásnak megfelelően alakultak az események Tuniszban, amely korábban - a felszínen - a legszekularizáltabb államnak látszott. Az országban hivatalosan tilos volt a kendő viselete, és alapjában véve a nőknek az európai viselet szerint kellett öltözködniük. A szekularizált rendszer vezetőit anyagi természetű korrupcióval vádolták meg, és ez jogosította föl a létbizonytalanságban élő embereket a tüntetésekre, majd ennek következményeként a „földre romlást hozó" vezetőnek és kormányának eltávolítására. Természetesen az eredményt már láthatjuk: megerősödtek a fitna hagyományos megoldásaként a saría visszaállítását követelő muzulmán pártok. Megnyervén a választásokat már egy iszlám köztársaság megalapításának a gondolata is fölvetődött. Ez a folyamat megfelel a föntebb ismertetett hagyományoknak. (És nem mellékesen: ismét szabad a kendő használata.) Hasonló események zajlottak le, némileg más formában, Egyiptomban is. Itt, érthető módon, az anyagi mellett egyszersmind az erkölcsi korrupció vádja is fölmerült az előző vezetővel szemben, amikor az elnöki posztot a hírek szerint tovább akarta adni fiának. Ez volt az az utolsó csöpp a pohárban, amely már túl soknak bizonyult. Természetesen mindenütt valamilyen más konkrét esemény volt az, ami kirobbantotta az eseménysorozatot, de a közvetlen kiváltó okot mindig meg kell különböztetni az általános helyzetet magát létrehozó valódi okoktól. Ha az általános légkör nem lett volna olyan, akkor a konkrét egyedi események egyik arab országban sem bizonyultak volna elegendőnek az elégedetlenségi mozgalmak kirobbantására. Egyiptomban annyival volt bonyolultabb a helyzet, mint Tuniszban, hogy az egyiptomi politikában a második világháború után bekövetkező forradalom óta mindig a hadsereg kezében volt a hatalom. Egyiptomban ugyanis, a világ talán legrégebbi államában, a törzsi háttér nem játszik szerepet, a naszab funkcióját a forradalom óta jobbára a hadseregen belüli kötelékek töltik be. Mubárak elnök azonban hivatali idejének utolsó évtizedében egyre inkább elhanyagolta a hadsereget, az mindinkább háttérbe szorult, ezért aztán az események kitörése után a hadsereg nem állt ki mellette, hanem „semleges" maradt, azaz cserbenhagyta. 12 Külügyi Szemle
