Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2012 (11. évfolyam)
2012 / 1. szám - AZ "ARAB TAVASZ" ÉRTELMEZÉSI KERETEI - Maróth Miklós: Az "arab tavasz"
Az „arab tavasz Valóban korruptak voltak-e ezek a rendszerek, avagy pusztán politikai ellenfeleik vádolták őket ezzel? A kérdést igen nehéz megválaszolni, mivel a közel-keleti politikai élet másképp szerveződik, mint az európai. Az iszlám világában a politikának két tengelye van: a naszab és a din, azaz a közös ősöktől való leszármazás, a rokoni kapcsolat, illetve a vallás. Ha megvizsgáljuk ebből a szempontból a különböző arab országok közelmúltjának eseményeit, azt látjuk, hogy Szaddám Húszéin Irakban közeli rokonaiból állította össze az ország vezető szerveit. A legutolsó demokratikusnak mondott választásokat valóban megnyerte, mivel személyesen jó kapcsolatokat ápolt a törzsfőnökökkel. Azt pedig a törzsfőnök szokta eldönteni, hogy a törzs tagjai kire szavazzanak. Hasonló volt a helyzet Szíriában, ahol az előző elnök elsősorban családjára, másodsorban törzsére (naszab) támaszkodva gyakorolta uralmát. Színezte a képet az is, hogy törzse egy vallási kisebbséghez, az alavitákhoz tartozik, így ez a vallási kisebbség, szoros szövetségben egy másik vallási kisebbséggel, a keresztényekkel, támogatta kormányát (din). Ez viszont óhatatlanul azzal a következménnyel is járt, hogy Szíria élen járt, mert elemi érdeke volt, a különböző felekezetek közötti vallási béke fenntartásában. Ugyancsak hasonló volt a politikai berendezkedés Tuniszban, ahol az elnök és családja uralta a gazdasági életet, vagy akár Líbiában, és így tovább. Líbiában színezte a helyzetet, hogy a volt elnök ugyancsak családja tagjaiból és klienseiből építette ki hatalmi apparátusát, ez volt az ő naszab]a. Ezzel szemben viszont ott állt egy másik naszab is, a törzsek Kaszabja. Az elnök családi naszabja konfliktusba került a törzsek Kaszabjával. Itt azonban meg kell állnunk egy rövid magyarázat erejéig, és egy másik körülményre is rá kell irányítanunk a figyelmet. Líbiának egységes államként ugyanis igen rövid a történelme. Líbiát is, mint számos arab országot, az első világháború után hozták létre idegen (európai) hatalmak. Ebben az esetben is olyan elemekből, amelyekben a történelem során nem alakult ki az összetartozás tudata. A három nagyobb területi egységen élő törzsekben még erősen élt a függetlenség és önállóság emléke, és ezeket az érzéseket fölerősítették az új, immár közös, központi kormány hibái. (Ha sikeres, jó politikát folytatott volna ez a kormány, akkor minden bizonnyal az összetartozás érzése vált volna erősebbé.) Az arab világ más pontjain is hasonló problémákat láthatunk: az első világháború után a győztes hatalmak önkényesen fölosztották a korábban egységes területeket. Angol és francia érdekek mentén, egyezményi szinten, létrehozták előbb Irakot és Szíriát, majd Lranciaországnak a németekkel szembeni, az európai fronton elszenvedett vereségét kihasználva az angolok kihasítottak maguknak Szíriából egy újabb, soha nem volt országot, Jordániát. Ezek az országok aztán a békekötést követően a valóságban is létrejöttek. A második világháborút megelőző bizonytalan időkben különböző, a térség múltjától és érdekeitől idegen körülmények és okok következtében, Jordániában az ókori 2012. tavasz 13
