Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Marján Attila: Krízis előtt - krízis után. Quo vadis, Európa?
Krízis előtt -krízis után. Quo vadis, Európa? egységesnek, sok még az akadály és az elvarratlan szál. Megkerülhetetlen feladat Európa gazdasági arcán túl, politikai arcának a megtalálása is. Hiszen ma még nem beszélhetünk egységes külpolitikáról, de gyakran még egységes külpolitikai fellépésről sem, még a lisszaboni szerződés hatályba lépése után sem. Egyelőre nem létezik egységes európai közéleti tér, az európai tagállamok politikai élete szinte teljesen elszigetelt a több tagállamétól, és rendkívül gyenge az állampolgárok európai identitásérzése is. A közvélemény ismeretei az európai integrációról igen korlátozottak, és az unió társadalmi megítélése sem túl rózsás. A kérdés, hogy ilyen körülmények között lesz-e bátorság vagy lehetőség elindulni a politikai unió irányába. És ha igen, az nem fogja-e az unió szétszakadását eredményezni? Más szóval, menedzselhető-e egy kétsebességes Európa politikai viharok nélkül? Az Európai Unió a világ legszofisztikáltabb és legbonyolultabb döntéshozatali rendszere, amely eredetileg egy majdnem szó szerint egy nyelvet beszélő („szó szerint" pedig mindössze négy nyelvet beszélő) hatos elitklubra - az alapító hatokra - lett kitalálva fél évszázaddal ezelőtt. 2007 óta 27 tagországgal (a további bővítések miatt a tagállamok képviselőinek száma még tovább nő majd) ez a rendszer egyre nehézkesebben működik. Felmerül tehát a hatékonyság versus egyenlőség dilemmája. Sokszor túl nehéz már kompromisszumot kötni vagy kivárni, hogy minden tagország a jóváhagyását adja, vagy hogy minden dokumentumot lefordítsanak mind a 23 (és egyre több) hivatalos EU-nyelvre. A folyamatos terjeszkedéssel egyre fontosabb lesz a bővítés versus mélyítés dilemmája is. A kétsebességes Európa, amely egyes területeken ma is létezik (euró, Schengen, agrárpolitika egyes elemei) intézményesülhet, legalábbis egyre több funkcióban, politikában jelenhet meg. A valódi kétsebességes Európa megvalósulhat egy átfogó, látványos politikai „áttörés" keretében, amikor nyíltan deklarálják, felvállalják annak létrejöttét, de kialakulhat csendben, fokozatosan, is a „megerősített együttműködés" technikája ismételt alkalmazásának segítségével. Az egyik kérdés tehát az, hogy a bővítés előidé- zi-e egy kétsebességes Európa létrejöttét, illetve hogy az élcsapat elindul-e a politikai unió felé. Képes lesz-e Európa valaha is megemészteni a hatalmas, szegény és moszlim Törökországot? De legalább ilyen érdekes kérdés, hogy amennyiben lesz kétsebességes integráció, akkor az „élcsapat" - a centrum - milyen modellt választ, és milyen lesz a viszonya a „második körhöz", a perifériához. Milyen értékek alapján és milyen célból fognak majd össze a centrumországok: a piaci kihívások és a nemzetközi verseny miatti félelem okán, protekcionista szándékkal, ha kell a második körös országokkal szembeni védekezés céljából is? Vagy éppen ellenkezőleg: gyorsított reformokat és piacnyitást diktálva a globális versenybe való minél aktívabb bekapcsolódás érdekében. Kérdés, hogy megvalósul-e egy markáns, egységes geopolitikai jelenlét, más szóval lesz-e Európának egységes és erős hangja a nemzetközi politika porondján. Röviden: ki tudja-e találni magát újra Európa? Vagyis hogy az Európai Unió, ez a föderális 2011. tavasz 17
