Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Sárváry Katalin: A fel nem fedezett Bibó: Bibó István és kortársai a diplomácia első világháborúban bekövetkezett válságáról
A fel nem fedezett Bibó függetlenségét. Vagyis a modern, vesztfáliai rendszer kezdetétől, ami a harmincéves háború (1618-48) lezárásából született, nem beszélhetünk autarkiára berendezkedett, egymástól elszigetelt országokról,26 hanem csak egymástól függő, egymás politikájába beavatkozni képes államokról, amelyek függetlenségét kölcsönös megállapodások, nem pedig saját hatalmuk garantálják.27 Ez egyben azt is jelenti, hogy egy ország belpolitikáját leíró fogalom a nemzetközi politikában visszaköszön. Erre példa a korlátozott-korlátozatlan forradalom, illetve a korlátolt háború - totális háború fogalompárok. Az előbbi Bibó belpolitikai publicisztikájában, az utóbbi nemzetközi politikai írásaiban jelenik meg, de a két fogalompár összefüggése a francia forradalom értékelése kapcsán nyilvánvaló. Ugyanez a különbségtétel Kissingernél a fehér forradalmár - vörös forradalmár ellentétpárban jelenik meg. Kissingernél a vörös forradalmár a legitim rendszer felrúgásával az egész nemzetközi rendszer megváltoztatására törekszik, míg a fehér forradalmár a rendszeren belül igyekszik elérni ugyanezt. Az elsőre példa Bismarck, a másodikra Napóleon és Hitler.28 Az erőszak elszabadulása - akár a forradalmi terror, akár a totális háború formájában - mindenképpen visszalépést jelentett az európai diplomáciai gyakorlat olyan periódusaihoz képest, ahol a közösség képesnek mutatkozott az erőszak korlátozására, sőt a hatalom moralizálása irányába mozdult el. A forradalom terrorral történő azonosítása a francia forradalom félreértése és tehertétele, annak ellentmondásos öröksége. A forradalom páratlan vívmányainak köszönhetően ugyanis más forradalmak mintájává lett.29 A forradalmi terrorról azt gondolták, hogy szerepe volt a forradalom sikerében. Ez a politikai szereplőket az öncélú forradalmi lázban égő, az erőszakot elfogadó vagy egyenesen szükségesnek vélő forradalmárok és a mindennemű forradalmi változást az erőszaktól való félelem jegyében elutasító reakcionáriusok táborába sodorta.30 Holott jó politika „az adott történelmi helyzet tényei és reálisan keresztülvihető tennivalói szerint" dönti el, hogy hagyományőrző és/vagy felforgató legyen, és egészen a francia forradalomig az európai politika legjelentősebb képviselői értékőrzők és forradalmárok egyszerre.31 A forradalmi elemeket ebben az értelemben nem kívánatos korlátozni, de törekedni kell az erőszak korlátozására. Innen a korlátolt forradalom - fejetlen forradalom ellentétpár, ahol az első nem a forradalmi változások, hanem a forradalmi terror/ erőszak korlátozását jelenti. A stratégiai gondolkodás előtérbe kerülésének némiképp ellentmondani látszik a két világháború közti diplomácia másik újítása: a háború betiltására irányuló törekvés. Hogyan fért meg ez a két gondolat egymás mellett: volt-e realitása a háború betiltásának, és ha igen, mi volt? Bibó szerint sem a Nemzetek Szövetsége, sem a Kellogg-Briand- paktum (1928), sem az 1925-ös locarnói (rajnai) paktum nem szüntette meg a háborút, mint legitim intézményt (jóllehet, az 1923-as kölcsönös garanciaszerződés tervezete, illetve a 1924-es genfi jegyzőkönyv kísérletet tett rá), csak az országok háborúindításának jogát igyekezett az önvédelem és a szankcióháború esetére korlátozni. Vagyis azt 2011. tél 181
