Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Sárváry Katalin: A fel nem fedezett Bibó: Bibó István és kortársai a diplomácia első világháborúban bekövetkezett válságáról
A fel nem fedezett Bibó genfi ideológia egyszerű politikai csatabárddá lett egymás közötti vitáik számára. így váltak mind közönyösebbekké az európai közösség életbe vágó érdekei iránt és mind felelőtlenebbekké az európai közösség alapvető maximáival szemben.8 Hans Joachim Morgenthau a status cjuo és az imperializmus ideológiájáról beszél. A fennálló renddel elégedett hatalmak a béke, a nemzetközi jog és a kis államok jogainak védelmére hivatkozva utasítanak el minden változást, míg a rendet felrúgni akaró, ún .forradalmi nagyhatalmak az igazság és a moralitás nevében követelik a békefeltételek újratárgyalását (pl. Németország a két világháború között). A két, egymással konfliktusban álló csoportot Bibó a status quo és a revizionista ellentétpárral írja le, de lényegében ugyanarról beszél: az első csoport a békére hivatkozva ragaszkodik a fennálló rendhez; a második a béke feltételének az igazságos békét nevezi meg: Az európai nemzetközi viszonyoknak főleg 1918 után történt túlmoralizálá- sa okozta, hogy a közép- és kelet-európai nemzetek számára a moralista szólamok egész arzenálja állott rendelkezésre: a birtokló oldal mindenekelőtt a békét, a követelő oldal mindenekelőtt az igazságot hangoztatta. Valójában azonban mindez hamis nagyzolás volt, mert ezek a kategóriák itt nem valódi értelmükben szerepeltek, hanem egyedül azt jelentették, amire az egymás közötti területi vitákban felhasználhatók voltak. ... a legegyszerűbben úgy jelölhetnénk meg ezeket a pozíciókat, hogy voltak jó gyerek nemzetek és rossz gyerek nemzetek, stréberek és rontópálok. Békevágyuk és igazságvágyuk megalapozatlansága rögtön ki is derült, ha méltányos békéről, vagy kétoldali igazságról volt szó. Erre az esetre a status quo országoknak megvolt a maguk szólama: „a revízió háborút jelent", mely a valóságban annyit jelentett, hogy „kész vagyok a háborúra, ha el akarják venni tőlem azt, amit igazságtalanul birtoklók". A revizionisták szólama pedig - „előbb igazság, azután béke" - valójában azt jelentette, hogy „kész vagyok lángba borítani a világot, ha nem kapom meg azt, amit igényiek".9 A hidegháborúban ezzel szemben mindkét fél a status quo fenntartása nevében tartotta szükségesnek saját maga szerint defenzív, a másik fél szerint agresszív (imperialista) külpolitikáját. Mindkét ország magát demokratikusnak, a másikat meg elnyomónak és - ezen az alapon - fenyegetőnek tekintette.10 Legitimitás hiányában mindkettő ideológiai hadviseléssel vádolta a másikat. A két szuperhatalom a hidegháborút forró eszközökkel a perifériákon vívta, ahol mindkét fél a kapitalista vagy a kommunista erők támogatásával kísérelte meg ellenfelét ellehetetleníteni, illetve pozícióharcban legyőzni. A háború nem léte tehát nem szinonimája a békének. A hidegháború pontos kifejezése egy olyan időszaknak, amikor a háborút annak ellenére sikerült elkerülni a 2011. tél 175
