Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A magyar-francia kapcsolatok története De Gaulle tábornok elnöksége alatt (1958-1969)
A magyar-francia kapcsolatok története külügyminiszterrel, és lényegében ismételten a magyar-francia kapcsolatok politikai jelentőségére hívta fel a figyelmet, de azt egyben a németkérdéshez kapcsolta. A magyar miniszterelnök kifejtette: a nagy nemzetközi kérdésekben (vietnami háború, Közel-Kelet) megegyezik a két ország álláspontja, ezért azokról nem is akar beszélni. Viszont az „európai Európa" fogalom tisztázására részletesen kitért - mivel abban a magyarok értelmezése eltért a francia felfogástól és világossá tette a magyar-német gazdasági kapcsolatok fontosságát, melyek kontrasztot képeztek a politikai kapcsolatok fejletlen szintjével. Ez utóbbiak rendezésének legfőbb akadályát a német keleti politika ellentmondásosságában látta. De Gaulle megértette a magyaroknak a németek iránti érzelmeit, de a szoros francianémet kapcsolatok kiépítését azzal magyarázta, hogy a német veszély elmúlt, és éppen annak esetleges újraéledésének elkerülése érdekében kezdték elmélyíteni a viszonyt, amelynek megszakadása már a németeket is érzékenyen érintené. De Gaulle elnöknek a romániai útjára tett utalása kapcsán Fock Jenő visszatért a Trianonra vonatkozó francia felvetésekre, és kijelentette, hogy ha a romániai és a magyarországi utazás között hosszú idő telne el, a nemzetközi sajtó minden bizonnyal a feszült magyar-román kapcsolatok összefüggéseibe helyezné azt, amit nem tartott helyesnek.65 A felvetés jogosságát De Gaulle is elismerte, és hangsúlyozta: a francia kormány nagyra értékelte, hogy Magyarországon soha nem zárták be a Francia Intézetet. A látogatás tapasztalatai alapján az európai biztonság témakörében francia részről kiemelték, hogy a magyar külügyminiszter két- és többoldalú találkozók hálózatán keresztül szeretne előrelépni, de a németkérdés megoldásának alternatívájára vonatkozóan a magyar felfogás lényegében nem változott 1966-hoz képest. Az európai biztonság témaköre iránt erős magyar érdeklődést érzékeltek, viszont érezték azt is, hogy mindezt a magyar diplomácia nem szeretné a nyilvánosság előtt túlhangsúlyozni; vagyis semmilyen további önálló magyar kezdeményezést nem feltételeztek. így ez a közös nyilatkozatba is csak általános összefüggésekbe helyezve került bele.66 A francia diplomácia figyelmét ugyanakkor nem kerülte el Fock Jenő megkönnyebbülése és megelégedése, amit azért érzett, hogy az 1956-os forradalommal kapcsolatos kérdések a tárgyalások során nem merültek fel: „országa számára ez a látogatás volt az első magas szintű nyugat-európai út, amely megerősítette a nemzetközi közvélemény előtt (az ország) rehabilitációját".67 A Fock-út egyik legfontosabb közvetlen következménye azonban az volt, hogy Párizsban a magyarországi politikai történéseket már egyre inkább a csehszlovákiai események tükrében elemezték.68 Francia részről tehát a Kádár-rendszer nemzetközi konszolidációját 1968-ra teljesnek ítélték, és úgy látták, hogy Magyarország (a többi szocialista országtól eltérően) leginkább csak az európai politikában kíván nagyobb politikai mozgásteret önmaga számára. Párizsban a magyar külpolitika tevékenységét elsősorban a németkérdéshez való viszony összefüggéseiben vizsgálták, s abban szoros 2011. tél 165
