Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A magyar-francia kapcsolatok története De Gaulle tábornok elnöksége alatt (1958-1969)
Garadnai Zoltán szovjetekkel egyeztetett szereposztás húzódhat meg, és nem valós függetlenedés.48 A lehetséges mozgástér pontos koordinátáinak ismerete végett Magyarországon is érdeklődéssel figyelték a pragmatikus alapon kibontakozó francia-szovjet diplomáciai közeledést. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a párizsi magyar nagykövetség kiemelt feladatává tették az arra vonatkozó információk gyűjtését, elemzését és a központnak való továbbítását.49 1966 folyamán Couve de Murville francia külügyminiszter Magyarországra látogatott, Péter János franciaországi útjának hivatalos viszontlátogatásaként.50 A külügyminiszteri vizit fő következménye az volt, hogy Magyarország végérvényesen kikerült a politikai karanténból.51 A nyugati nyitási politika tekintetében a magyar szándékok több szempontból hasonlítottak a románokéihoz, de sokkal óvatosabbak voltak, a nacionalizmus újjáéledése (annak szovjetellenes éle, illetve a rendszer stabilitására jelentett veszélye) miatt.52 Francia szemszögből Magyarország egy sajátos, köztes helyzetben volt, amelyben rendszerspecifikus jellegzetességei (1956 öröksége és a Kádár-rendszer konszolidációja), geopolitikai helyzete (az ország elhelyezkedése a germán és a szláv „világ" között), illetve ideológiai tényezők (a kommunista mozgalmon belüli mérsékelt magatartása) egyaránt meghatározóak voltak.53 Lényegesen megváltozott azonban Kádár János személyének megítélése. Párizsban Lengyelországot és Magyarországot e tekintetben együtt értékelték, és az összehasonlításban a magyar első titkárról alkotott vélemény kedvezőbb lett.54 A francia keleti nyitási politika változásai (1966-1968) 1968 elején a francia külügyminisztériumban a keleti nyitási politika eredményességét illetően már az volt az álláspont, hogy a kelet-európai államok közül a jugoszlávok és a románok értették meg leginkább a De Gaulle-i „détente-entente-cooperation" üzenetét. Ezen államok ugyanis hajlandóak voltak arra is, hogy - nem alkalmazkodva a szigorú szovjet németpolitikához - kapcsolataikat rugalmasabban alakítsák Nyugat- Németország irányába,55 és önállóan is keresték a kétoldalú kapcsolatépítés lehetőségeit a nyugati országokkal. Ezzel párhuzamosan a franciák úgy ítélték meg, hogy a kelet- közép-európai kisállamok érdekei 1968 elejére már lényegesen eltértek egymástól. Magyarország helyzetét Párizs továbbra is úgy értékelte, hogy az ország az északi csoport (Lengyelország, Csehszlovákia, NDK) és a déli csoport (Románia, Bulgária, Jugoszlávia) között, egyfajta köztes szerepet játszott. Eközben a szocialista országoknak eltérő földrajzi helyzetükből fakadóan már a regionális érdekeik is különböztek. Magyarország elsősorban a Duna menti Európa gondolatát pártolta, mert azzal az Ausztriával kialakítandó kapcsolatokat szándékozta erősíteni.56 162 Külügyi Szemle
