Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A magyar-francia kapcsolatok története De Gaulle tábornok elnöksége alatt (1958-1969)
Garadnai Zoltán A Szovjetunió és a kelet-közép-európai országok reakciói között eltérés volt, ami a korábbi, egységes politikához képest már változásként értékelhető. Párizsban szükségét érezték annak, hogy - hosszú idő után először - egy követi konferencián részletekbe menően elemezzék a szocialista államokkal szemben követendő stratégiát.33 A megbeszélés során arra a következtetésre jutottak, hogy Kelet-Európábán a korábbi statikus és monolitikus helyzethez képest a mozgás vált jellemzővé, és a változások megértéséhez három alapvető kérdést kell vizsgálni:- a szocialista országok viszonyát egymáshoz és az európai, illetve a nemzetközi kérdésekhez;- a kínai-szovjet konfliktust és annak a blokkon belüli következményeit;- a szocialista országok viszonyát a harmadik világhoz, különös tekintettel Észak- és Fekete-Afrikára, illetve a Közel-Keletre. Összességében - a régióban sokkal érzékenyebb helyzetben lévő amerikaiaktól és németektől eltérően - a franciák még könnyebben tudták az érdekeiket érvényre juttatni, de egyértelmű volt számukra az is, hogy a szovjetek a hegemóniájuk alatt lévő régióval szoros kapcsolatok fenntartására törekednek.34 Az év folyamán De Gaulle elnök a szocialista országokkal szemben mérsékeltebb hangot kezdett használni,35 év végi üzenetében pedig már nyíltan a velük kialakítandó új kapcsolatok szükségességéről beszélt.36 A francia politika hangsúlya áthelyeződött új céljára, egész Európa politikai egyesítésére, amibe a keleti országokat is be kívánta vonni. De Gaulle számára ugyanakkor a függetlenség hangoztatása az amerikaiakkal szemben, illetve a keleti nyitás politikája egyaránt eszközt jelentett a francia külpolitikai célok elérése érdekében.37 1964 folyamán Franciaország folytatta a kezdeményezést, bizonyítandó a Kelet felé megnyilvánuló külpolitikai nyitás szándékának szilárdságát.38 A szakdiplomáciai kapcsolatépítés újabb lépését jelentette, hogy az összes szocialista országból hivatalos vendégeket hívtak Párizsba. Bár ebben a helyzetben Magyarország számára - elsősorban az 1956-os forradalom következtében - még a többi szocialista országhoz képest is teljesen alárendelt szerep jutott. Francia részről a legfontosabb utat Valéry Giscard d'Estaing pénzügy- és gazdasági miniszter moszkvai utazása jelentette (1964. január 23-29.), amely során a korábbi öt évhez képest a kereskedelem hatvan százalékos fejlesztéséről írtak alá egyezményt, és rögzítették, hogy a szovjet rendelések felét hitelből finanszírozzák. A francia miniszter előkészítette a televíziós SECAM-rendszer szovjet átvételéről szóló szerződést is. A látogatás jelentősége abban rejlik, hogy jól másolható mintát adott a kelet-európai szocialista országok számára a francia politikához való viszonyuk gazdasági érvekkel történő megtámogatásához.39 Erre alapozva a sokkal érzékenyebb politikai kérdésekben is véleményt tudtak megfogalmazni, amelyhez a vietnami háború miatt ismét erősödő antiamerikanizmus, illetve a német egység miatti 160 Külügyi Szemle
