Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Gálik Zoltán: Brit koalíciós Európa-politika konzervatív módra: távolságtartás új alapokon
Gálik Zoltán hiszen helyi vagy regionális szinten ezeket már használják (egyes átruházható szavazat - single transferable vote, additional member system -, regionális listára adható arányos szavazati rendszer és a kiegészítő szavazati rendszer). További bonyodalmakat jelenthetnek a devolúció aszimmetrikus jellegéből következő folyamatok. Skócia és Wales túlreprezentált a Westminsterben (ráadásul külön parlamentje, illetve nemzetgyűlése van), míg Angliának nincs saját parlamentje. Az európai integráció már a csatlakozás során rányomta bélyegét az Egyesült Királyság alkotmányos rendszerére. A parlament - először a történelemben - saját szuverenitását korlátozta az Európai Közösségek törvény (European Communites Act) létrehozásával. A közösségi jog felsőbbrendűségét tovább erősítette az úgynevezett Factortame-ügyben hozott bírói ítélet 1990-ben,6 amely nyilvánvalóvá tette, hogy a közösségi jog a korona szuverenitásával szemben is elsőbbséget élvezhet. A Konzervatív Párt euroszkeptikus politikájának hátterében mindig is elsősorban a brit alkotmányos keretek szétfeszítésétől való félelem állt, és ez tükröződött az alkotmányos szerződésről és a lisszaboni szerződésről való vitákban is. Nem igaz az a tézis, miszerint a szuverenitás korlátozása csak a politikai integráció útjára lépett Európai Unió keletkezésének idejéből származik, hiszen a szuverenitás valódi korlátozása már két évtizeddel korábban bekövetkezett. A David Cameron által vezetett Konzervatív Párt a szuverenitás további átadását keményen elutasítja, és ezzel a liberális demokraták is egyet értenek. De pontosan mit jelent a szuverenitásátadás kiterjesztése, amitől a képviselők tartanak? Egyrészt az Európai Unió közös politikái és a nemzetek feletti együttműködés kiterjesztése. Ezek ellen az Egyesült Királyság viszonylag egyszerűen tudott a múltban harcolni: kívül maradásokat (opt-out) fűzött a szerződésekhez, így korlátozva a közösségi jog érvényesülését. A lisszaboni szerződés esetében ismét találkozhatunk a kívül maradás technikájával, de, mint látni fogjuk, ezek jelentősége a korábbiaknál jóval alacsonyabb hatásfokú. A másik folyamat az európai és a brit jogrendszer kölcsönhatásán keresztül bomlasztja a szuverenitást, alapvető kérdése a közösségi jog felsőbbrendűségének érvényesítési technikája a brit jogrendszeren belül. Harmadrészt a szuverenitáskorlátozás kérdésénél a végrehajtó hatalom szerepét is vizsgálnunk kell. A sajátos brit parlamenti szuverenitás kialakulása a 17. századra nyúlik vissza, a parlament azonban az azóta eltelt három évszázad alatt sem tudta az ellenőrzését kiterjeszteni a végrehajtó hatalom külpolitikai cselekedeteire. A nemzetközi szerződésekben való részvétel (így például az Európai Gazdasági Közösséghez való legelső, 1961-es csatlakozási kísérlet is) a végrehajtó hatalom egyoldalú aktusaként kezdeményezhető, végezhető és zárulhat le. Teljesen nem lehet kizárni a parlamentet a folyamatból, hiszen minden olyan nemzetközi szerződést, amelyik kötelezettségeket ró az Egyesült Királyságra, törvény formájában kell megerősítenie a Westminsternek. Ennek ellenére a végrehajtó hatalom és maga a miniszterelnök széles körű felhatalmazással rendelkezik a nemzetközi szerződések kezdeményezésével kapcsolatban, nem kötik a parlamenttel kapcsolatos 78 Külügyi Szemle
