Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Békés Csaba: Magyar külpolitika a bipoláris világban, 1945-1991
Magyar külpolitika a bipoláris világban A hatvanas évektől kibontakozó világgazdasági folyamatok közepette egyre nagyobb szerepe lett a rendkívüli gyorsasággal fejlődő, modern technológia alkalmazásának. Ezen a téren viszont az ország egyértelműen a nyugati kapcsolatokra volt utalva, hiszen a haditechnikát és az űrkutatást leszámítva, a szovjet technológia ekkor is legalább olyan mértékben volt lemaradva a nyugatitól, mint az ötvenes évek elején, és a lemaradás üteme nem csökkent, hanem folyamatosan nőtt. A hiánygazdaság sajátosságaiból adódóan, még az adott esetben megfelelő színvonalú termékekre sem lehetett számítani, mivel azokból a Szovjetunió legtöbbször egyszerűen nem tudott szállítani. A keleti blokk országaival szemben alkalmazott embargós politika is valójában ösztönzőleg hatott, hiszen a magyar vezetés csak a kelet-nyugati kapcsolatok radikális javulásától várhatta a korlátozások feloldását. Magyarország ezért a hatvanas évek közepétől - a mindenkori szovjet tolerancia határai között - intenzíven fejlesztette kapcsolatait a nyugat-európai országokkal, ami az egyik fő motorja lett az enyhülési politika kibontakozásának. A hetvenes évektől jelentkező, látványos eredményeknek azonban nem csak pozitív hatásuk volt: az állandó tőkehiánytól szenvedő ország nyugati hitelek nagymértékű igénybe vételére kényszerült, s ez az időközben bekövetkezett olajválság hatására végül olyan adósságspirál kialakulásához vezetett, amelynek jelentős szerepe volt abban, hogy 1988-1989-re, a rendszerváltás idejére az ország a gazdasági csőd szélére sodródott. A politikai szférában a nyugati kapcsolatok fejlesztésének kényszere a magyar vezetést egyfelől folyamatos engedményekre kényszerítette a hetvenes évek végétől kialakuló demokratikus ellenzékkel szemben, másfelől pedig a nyugati ideológiai fellazítás elleni állandó küzdelmet jelentett számára. Ez a törekvés azonban az adott körülmények között eleve kudarcra volt ítélve, s így a nyolcvanas évek végére nemcsak a magyar társadalom nagyobb része jutott el a rendszerváltás lelki küszöbére, hanem végül az uralkodó párt vezetőinek és tagságának jó része is azonosulni tudott a hatalom békés átadását eredményező politikai átalakulással. Magyarország és a többi kelet-közép-európai ország kapcsolatának történeti rekonstrukciója még nehezebb feladat, mint az előző két reláció feltárása. A Szovjetunió európai szövetségesei között ugyanis a hatvanas évek elejétől kezdődően egy rendkívül bonyolult és állandó változásban lévő viszonyrendszer alakult ki. Az egyes államok ekkortól fogva határozottan törekedtek sajátos gazdasági, politikai, stratégiai érdekeik érvényesítésére, mégpedig nem csupán Moszkva ellenében, hanem egymással szemben is. Ennek a folyamatosan érvényesülő lobbipolitikának és intenzív belső harcnak a következményeként - amelyből a nyilvánosság szintjén szinte kizárólag a román különutas törekvések jelentek meg - a szovjet blokkon belül több állandó jellegű és számos ad hoc jellegű virtuális koalíció jött létre. Az egyik legfontosabb és mindvégig fennálló csoportosulás a fejlettségi szint alapján jött létre: a fejlettekhez tartozott Csehszlovákia, Lengyel- ország, Magyarország és az NDK, míg a fejletlenekhez Bulgária és Románia.62 S még 2011. tél 113
