Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Békés Csaba: Magyar külpolitika a bipoláris világban, 1945-1991
Békés Csaba Londonban, s a nyugati szövetségesek egyidejűleg aktívan támogatták a jugoszláv partizánokat. A szövetséges nagyhatalmak emellett az ország területi integritásának megőrzésére már 1943-ban garanciát vállaltak.8 Magyarországon a koalíciós pártok kezdettől azon a véleményen voltak, hogy Jugoszláviával szemben nem lehet területi követeléseket felvetni. Ehhez Jugoszláviának a háború utáni nagy nemzetközi tekintélye mellett hozzájárult az 1942. évi újvidéki etnikai tisztogatásnak a magyar közvéleményre gyakorolt lélektani hatása is.9 A föderatív alapon újjászervezett Jugoszlávia ugyanakkor elismerte az országban élő népek és nemzetiségek egyenjogúságát - így az ott élő magyarokét is -, széles körű nemzetiségi jogokat biztosított számukra,10 s ez tovább erősítette azt az álláspontot, hogy Magyarországnak Jugoszláviával nincsenek rendezetlen kérdései. Annál inkább problematikus volt az ország viszonya Csehszlovákiával és Romániával. A háború befejezése után ugyanis Csehszlovákiában, ahol mintegy hétszázezer magyar élt, a nemzetiségi kérdés végleges megoldásának a tökéletes nemzetállam megteremtését tekintették. Az ország valamennyi politikai pártja - köztük a kommunisták - egyetértett abban, hogy az 1945. április 5-én meghirdetett kassai kormányprogram alapján Csehszlovákiából el kell távolítani a német és a magyar nemzetiségeket, hogy azután az ország a cseh és a szlovák nép állama legyen.11 Csehszlovákia ezt az igényét - amelyet Edvard Benes és a londoni emigráns kormány 1942 végén, 1943 elején fogalmazott meg - ezután minden lehetséges alkalommal felvetette a nagyhatalmak képviselőinél.12 így a csehszlovák kormány megbízottja az 1945. január 20-án Magyar- ország és a szövetségesek között Moszkvában megkötött fegyverszüneti egyezmény előkészítése során azt szerette volna elérni, hogy a szerződésben Magyarország vállaljon kötelezettséget a csehszlovákiai magyar lakosság befogadására.13 Törekvésükhöz a csehszlovák vezetőknek végül sikerült megszerezniük a Szovjetunió támogatását, de - bár kitartóan ostromolták igényükkel a nyugati szövetségeseket is - az amerikai és angol diplomáciát nem sikerült megnyerniük.14 Csehszlovákiában ezért - megpróbálva kész helyzet elé állítani a nyugati nagyhatalmakat - 1945 tavaszától a legkülönfélébb, korábban a zsidó lakossággal szemben alkalmazott szankciókra emlékeztető, durva jogfosztó intézkedéseket alkalmaztak a magyar (és a német) nemzetiségű lakosság ellen, lényegében a kollektív felelősség elve alapján.15 A potsdami konferencia - az angol és az amerikai politikusok határozott álláspontjának köszönhetően -elutasította ugyan a csehszlovákiai magyarok kitelepítésére vonatkozó csehszlovák kérést, jóváhagyta viszont azt a javaslatot, hogy a német nemzetiségű lakosságot Csehszlovákia és Lengyelország mellett Magyarországról is ki kell telepíteni.16 Ezzel a döntéssel azonban a nyugati nagyhatalmak - saját szándékaikkal ellentétben - hivatkozási alapot teremtettek a csehszlovák kormány számára a kitelepítési törekvések fenntartásához. Ezek után ugyanis arra hivatkozhattak, és hivatkoztak is, hogy a csehszlovákiai magyarok áttelepítése Magyarországnak nem 98 Külügyi Szemle
