Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 4. szám - DIPLOMÁCIA- ÉS KÜLPOLITIKA-TÖRTÉNET - Békés Csaba: Magyar külpolitika a bipoláris világban, 1945-1991
Magyar külpolitika a bipoláris világban A koalíciós korszak fő külpolitikai kérdése a második világháborút lezáró békeszerződés volt, amellyel kapcsolatban számos, máig élő mítosz született, ezért érdemes áttekinteni, milyen esélyekkel készülhetett Magyarország a békekötésre. Az első világháború után a képlet meglehetősen egyszerűen alakult: jó volt győztesnek és rossz volt vesztesnek lenni. A második világháború után kialakult európai status quo és érdekszférarendszerben mindez jóval bonyolultabbá vált, hiszen Albánia, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Lengyelország az antifasiszta hatalmak szövetségeseinek számított. Sőt, ezek az országok (Albánia kivételével) az 1945 áprilisában létrejött Egyesült Nemzetek Szervezetének is alapító tagjai voltak. A szovjet birodalomba történt betagozódás után mégis ugyanaz a sors jutott nekik, mint a régió legyőzött országainak, Bulgáriának, Magyarországnak és Romániának. A végkimenetelt tekintve tehát az egyes országok háborús szerepe, teljesítménye valójában nem számított: mint tudjuk, Bulgária még csak hadat sem üzent a Szovjetuniónak, az ország szovjetizálását azonban ugyanúgy nem kerülhette el, mint a többiek. A második világháborút lezáró békerendezésnél, a végleges határok megállapításánál és más fontos kérdések eldöntésénél azonban mégis lényeges különbség volt az egyes államok pozíciója között, azt azonban szintén nem elsősorban a háborús teljesítmény, hanem a Szovjetunió politikaistratégiai érdekei határozták meg. Ezért érdemes részletesebben megvizsgálni, hogy Magyarország békecéljainak alakulását, érvényesítését miként befolyásolta a készülőben lévő pax sovietica sajátos érdekrendszere.6 A magyar béke-előkészítés, illetve békeesélyek szempontjából Magyarország három szomszédjának, Csehszlovákiának, Jugoszláviának és Romániának a helyzete érdemel figyelmet. A trianoni békeszerződés Magyarország feldarabolása során ugyanis ezen országoknak juttatott olyan területeket, amelyeken egy tömbben, nagyszámú magyar lakosság élt. így mintegy hárommillió magyar került a szomszéd országok területére. Magyarországnak tehát az etnikai elv figyelembevétele esetén elvileg e három országgal szemben lehettek volna jogos területi igényei. Ahhoz azonban, hogy lássuk, a magyar kormánynak milyen reális esélyei voltak saját igényei érvényesítésére, meg kell vizsgálnunk, milyen volt ezen országok nemzetközi pozíciója a háború befejezését követő időszakban, illetve, hogy milyen volt a nagyhatalmak - mindenekelőtt a térséget érintő vitás kérdések rendezésében döntő szerepet játszó Szovjetunió - várható viszonyulása ezekhez az igényekhez.7 Jugoszlávia - Csehszlovákiával együtt - a háború folyamán végig a szövetségesek oldalán állt. Az ország 1941-től nagyszabású partizánháborút folytatott a németek és a velük szövetséges, „önálló" horvát állam hadereje ellen. Európában Jugoszlávia volt az egyetlen megszállt ország, amelynek felszabadítása szinte teljesen saját erőből történt. Mindezek jelentőségét az Ante Pavelic vezetése alatt álló fasiszta horvát állam léte, háború alatti szerepe sem a nagyhatalmak vezetői, sem a világ közvéleménye szemében nem csökkentette. Jugoszláviának a háború alatt emigráns kormánya működött 2011. tél 97
