Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 3. szám - AMERIKAI HEGEMÓNIA ÉS NEMZETKÖZI REND - Magyarics Tamás: Az unipoláris rend menedzselése. Az Egyesült Államok hegemóniája a hidegháború után
Magyarics Tamás teremtettek, amelyek aztán idővel már a saját gazdasági pozícióikat is veszélyeztették. Az amerikai autó- vagy elektronikai ipar szolgáltatja az egyik legjobb példát e folyamatra. A gazdaságuk egyik pillérét alkotó három autóipari vállalat (General Motors, Ford, Chrysler) részesedése fokozatosan csökkent az utóbbi évtizedekben, s a nyertesek döntően a japán autógyártók voltak. A személyi számítógépek őshazájának tekintett Egyesült Államok évekkel ezelőtt feladta e szerepét, s Kína lépett a helyébe. A nukleáris- és az űrtechnológia területén Kína és India ugyancsak nagy lépést tett abba az irányba, hogy behozza korábbi, jelentős lemaradását. Negyedszer, az Egyesült Államok által a második világháború után - a saját befolyási övezetében - létrehozott liberális gazdasági rend intézményei sem működnek már olyan hatásfokkal, mint tették azt a hidegháború alatt. A Bretton Woods-i rendszer egyik alapját képező oszlopot, az amerikai dollárnak a többi valutához viszonyított rögzített árfolyamát már Richard M. Nixon „kiütötte" 1971-ben, amikor elkezdte az amerikai fizetőeszközt „lebegtetni". A dollár ugyan még mindig az első számú tartalékvaluta a világon, de az euró megjelenésével és megerősödésével bizonyos pozícióvesztést volt kénytelen elkönyvelni. A korábban elképzelhetetlen magasságokba szökött ikerdeficit (főleg az amerikai államadósság felfutása) miatt a dollár részben csak a poszthidegháborús „kölcsönösen biztosított megsemmisítés" miatt őrzi kiváltságos helyét a nemzetközi pénzügyi életben.26 Ám az amerikai pénzügyi pozíciókat elsősorban nem a magas ikerdeficit gyengíti, hanem a külső eladósodottság nagy mértéke - azaz a liberális világrendre irányuló törekvéseket egyrészt a megfelelő források, másrészt a külső, nagy részben az amerikai hegemónián kívül eső (kínai és közel-keleti) hitelezők érdekeinek és értékrendjének a fokozottabb figyelembevétele gyengíti. Ötödször, az ún. Bretton Woods-i pénzügyi rendszer intézményi alapját alkotó két szervezet, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank) helyzete is megrendült. Mindkettőben meghatározó részesedése van az Egyesült Államoknak, így, gyakorlatilag, az amerikai külgazdasági politika meghatározó elemei olyan „tisztán" amerikai szervezetekkel együtt, mint például az Export-Import Bank. Az elsősorban a Nemzetközi Valutaalap által képviselt (neo)liberális gazdaságpolitika kevés helyen váltotta be a hozzá fűzött reményeket (Chile kivételt jelenthet); sőt, az ortodox monetarista szemlélet, amely egy adott ország gazdasági életét szinte kizárólag pénzügyi szempontok alapján ítéli meg, egyre több helyen ellenállást vált(ott) ki. A következmények között szerepel a liberális piacgazdaságtól egy államkapitalista modell felé való elfordulás, politikai síkon pedig a (főleg az ún. fejlődő világban erősödő) kiábrándulás ezekből a szervezetekből - mindez gyengíti az Egyesült Államok ún. puha hatalmát is. Ugyanakkor, az óriási méretű amerikai kereskedelmi deficitek során az elsősorban ázsiai és közel-keleti hitelezők kezén felhalmozódott összegek csábító alternatívát kínálnak a nehéz gazdasági helyzetbe került államok számára, hogy erről a pénzpiacról, s ne a Világbankon vagy az IMF-en keresztül finanszírozzák a gazdaságuk talpra állítását célzó 28 Külügyi Szemle
