Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 3. szám - AMERIKAI HEGEMÓNIA ÉS NEMZETKÖZI REND - Magyarics Tamás: Az unipoláris rend menedzselése. Az Egyesült Államok hegemóniája a hidegháború után
Az unipoláris rend menedzselése tapasztalható, látványos gazdasági sikereket értek el az ázsiai „kistigrisek" (Tajvan, DéTKorea, Hong Kong, Szingapúr) is. Az amerikai hegemónia szempontjából három, potenciálisan veszélyes tényező húzódik meg e tények mögött. Az egyik nyilvánvaló: a világ ipari össztermelésében az Egyesült Államok relatív részesedése fokozatosan csökken, azaz a gazdasági hatalom egyre több szereplő között oszlik meg. A másik intő jel az, hogy e verseny nyertesei (szinte kivétel nélkül) az amerikai hegemónia alá nem tartozó államok, illetve térségek. S végül, az USA hegemonikus hatalmának gazdasági alapja a nyitott, liberális piacgazdaság, amelyről a 19. század második felétől a 20. század végéig úgy tűnt, hogy az a leghatékonyabb gazdasági rendszer. Az amerikai „életforma" egyik legfőbb exportcikke e gazdaságfilozófia terjesztése volt. Kína, Dél-Korea és Délkelet-Ázsia többi említett vagy nem említett, komoly gazdasági növekedést elérő országának döntő többsége azonban egyfajta liberális-etatista-protekcionista gazdaságpolitikát folytatott), s vonzó alternatívát kínál számos más, feltörekvő állam számára. Egyes szakértők egyenesen már az ún. washingtoni konszenzus végéről és egy „pekingi konszenzus" eljöveteléről beszélnek, amelyben az állami szereplők sokkal nagyobb szerepet kapnak, mind a belső gazdasági folyamatokban (államkapitalizmus), mind a nemzetközi gazdasági és pénzügyi transzakciókban.23 Azaz az Egyesült Államok, újfent paradox módon, legfőbb hidegháborús ellenfele ideológiájának kiúttalanságát és gyengeségeit demonstrálva utat nyitott egy olyan pragmatikus ideológia előretörésének, amely sokkal komolyabb veszélyt jelenthet gazdaságfilozófiájára, mint a merev, ortodox kommunista eszme. A fentiekhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy az ázsiai országok egy része által produkált „gazdasági csoda" hátterében ott volt (és van) az Egyesült Államokkal kötött, hallgatólagos „realista alku": Washington biztosítja ezeknek az országoknak a számukra létfontosságú nyersanyagok egy részéhez (így a közel-keleti olajhoz) való szabad hozzájutást, másrészt az olyan jelentős kereskedelmi útvonalak biztonságát, mint például a Malakka-szoros. Részben ezzel magyarázható, miért hajlandók ezek az államok nagy összegekkel finanszírozni az amerikai ikerdeficitet és a lakosság nagy részének a lehetőségeken felüli fogyasztását. Ugyanakkor egy „realista alku" figyelhető meg elsősorban Kína és gazdasági terjeszkedésének célországai viszonyában is. Amíg az Egyesült Államok a gazdasági kapcsolatokat sok esetben arra (is) megpróbálja felhasználni, hogy azok révén megváltoztassa az adott állam politikai, gazdasági és társadalmi struktúráit, azaz komplex államépítést hajtson végre - egy nyugati típusú liberális piacgazdaságot és arra épülő politikai intézményrendszert alakítson ki -, addig Kína (a klasszikus realista felfogás szellemében) nem avatkozik a belső viszonyokba.24 Harmadszor: az, hogy a technológia és a tudás szinte „valódi időben", globális terjedhet a „lapos Földön", az Egyesült Államok és a fejlett ipari társadalmak sok korábbi előnyét eltüntette.25 Ráadásul, ezek az országok a nagyarányú technológiai transzferekkel (amire az egyik legjobb példa Japán) az évek során olyan versenytársakat 2011. ősz 27
