Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 3. szám - AMERIKAI HEGEMÓNIA ÉS NEMZETKÖZI REND - Magyarics Tamás: Az unipoláris rend menedzselése. Az Egyesült Államok hegemóniája a hidegháború után
Magyarics Tamás az Egyesült Államok, hanem a hegemóniája alatt élő többi állam számára is. Ha kritikát fogalmazunk meg az utóbbi két évtized amerikai politikai vezetésével szemben, akkor, többek közt, azt a hibás számítást említhetjük meg, hogy épp a legnehezebb terepek egyikén próbálta (és próbálja még most is) a demokráciát és a nyugati értelemben vett társadalomépítést demonstrálni. A katonai képességek terén megmutatkozó abszolút amerikai fölény nem csupán a NATO-n belül okozhat hosszabb távon feszültséget, de alapvetően érintheti Washington globális hegemonikus politikáját is. A jelenséget a szakirodalom „a hegemónra leselkedő kísértésnek" nevezi. Hátterében elsősorban a hidegháborús vetélytárs végzetes meggyengülése áll: a Szovjetunió lényegében „egydimenziós" hatalom volt, de ez a dimenzió éppen a katonai volt. A Szovjetunió széthullása után Oroszország védelmi kiadásai a korábbiak töredékére estek vissza, de a költségek mellett egyéb, komoly problémákkal is szembekerült a jelcini vezetés; a hadsereg gyengeségét a Csecsenföl- dön kirobbant háború hozta felszínre.17 Másodszor, az Egyesült Államok észrevehetően vesztett korábbi gazdasági, valamint „puha" hatalmából is, s így felértékelődött az a hatalmi elem, ahol viszont növelte az előnyét, s ez a katonai dimenzió. Harmadszor, úgy tűnt (és tűnik), hogy az Egyesült Államoknak sikerül elkerülnie a „birodalmakra" leselkedő egyik csapdát: azt, hogy a globális pozíciók fenntartásához szükséges katonai költségek olyan magasra nőnek, hogy létfontosságú forrásokat vonnak el a belső gazdasági és társadalmi programoktól. Az amerikai védelmi kiadások a hidegháború után fokozatosan csökkentek, s jelenleg a bruttó össznemzeti jövedelem nagyjából négy-öt százalékát teszik ki (a hidegháború alatt ez az arány időnként a tíz százalékot is elérte); de így is az egész világ katonai célú pénzügyi ráfordításainak közel felét a Pentagon mondhatja magáénak. Azaz a jelenlegi védelmi kiadások szintjét minden káros költségvetési hatás nélkül fent tudja tartani.18 Negyedszer, mivel a hidegháború utáni éveket aszimmetrikus kihívások jellemzik, Washington (katonai túlerejének tudatában) hajlamosabb külföldi fegyveres akciókba belevágni, mint korábban. Ennek viszont megvan a maga paradoxonja: a túlnyomó/ nyomasztó erőt/erőfölényt (preponderant power) Washingtonban, a jelek szerint, időnként összetévesztik a befolyással. Ez utóbbit azonban a túlzottan gyakori katonai erőbevetés éppenséggel csökkent az érintett térségekben,19 de másutt is: George W. Bush elnökségének nagyobbik részében a világbékére legveszélyesebb országként az európaiak többsége az Egyesült Államokat jelölte meg. A preponderant power és annak túl gyakori alkalmazása - a közvélemény negatív reakciójának kiváltása mellett - felgyorsíthatja a potenciális vetélytársaknak az Egyesült Államokat ellensúlyozni kívánó politikáját is. Ennek megnyilvánulási formájaként értékelhetők a kínaiak törekvései egy ultramodern, mélytengeri haditengerészet kifejlesztésére, Peking látványos gazdasági térnyerése Európában, Afrikában és Latin-Amerikában, vagy Moszkva célzott fegyver24 Külügyi Szemle
