Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Kiss J. László: Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában
Kiss ]. László a nemzetközi intézményeknek, és elfogadta a magasabb költségeket a szabályok fenntartásáért, és így kész volt arra is, hogy kevesebb hasznot húzzon az általa létrehozott szabályokból, illetve a rövid távon szerzett haszonnal szemben a hosszú távú nyereséget részesítse előnyben. A „félhegemón" magatartására továbbá jellemző, hogy intézményi hatalmának bővítése érdekében a vezetést megosztva új és újabb intézményeket hoz létre, jó példával jár elő, s ennek érdekében vállalja a regionális terhek aránytalanul nagy részét.10 A német hatalom „puhasága" ugyanakkor az unió és a Németország közötti sokszintű politikai rendszer intézményi hasonlóságainak is a következménye: mindkét esetben a hatalom az egymást korlátozó és több szinten tevékenykedő autonóm szereplők sokaságából tevődik össze.11 A német hatalom forrásai ilyen módon szinte kezdettől fogva szorosan összefüggnek az EU és Szövetségi Köztársaság közötti intézményi hasonlóságokkal, s ez annyit jelent, hogy a több hatékonyságot ígérő, föderális irányban fejlődő unió a németek számára kevesebb erőfeszítést, míg a legtöbb tagállam számára a német követelményeket tükröző unióhoz való alkalmazkodás jelentősebb költségeket kívánt. Ez a német törekvés tükröződött a maastrichti megállapodás előtt, amikor Kohl kancellár lényegében az „egy állam - egy valuta" felfogásában a pénzügyi és politikai unió egyidejű megvalósítása mellett tört lándzsát, továbbá az alkotmányszerződés meghiúsulását követő német elnökség tevékenységében is, annak érdekében, hogy az európai alkotmányból minél több átmenthető legyen a lisszaboni reformszerződésbe. Az alkotmányszerződés kudarca a német föderális törekvések kudarca is volt, és ez a fejlődés a Szövetségi Köztársaságban a saját érdekek mentén történő gondolkodást erősítette. A szuverén görög adósságválság nyomán Németország az integráció lisszaboni szerződésben meghatározott intézményi keretei további elmélyítésének az útját választotta, nevezetesen azt, hogy a válságot a gazdasági kormányzás, így az érdekeinek megfelelő fiskális föderalizmus újraélesztésére használja fel, és ebben Berlin pénzügyi felelősségét a nagyobb beleszólásával és a saját érdekeiknek megfelelő szabályok megerősítésével kapcsolja össze. Berlin számára a „több pénz Európáért", több beleszólást és több szabályt, valamint hatékonyabb intézményeket jelent, míg a legtöbb tagállam számára a szuverenitás, így a nemzeti parlamentek költségvetési szuverenitásának korlátozását a nagyobb európai koherencia javára.12 A „beágyazott hegemónia" elmélete szerint a Szövetségi Köztársaság csak akkor játszhatja a „jóakaratú félhegemón" szerepét, ha erősek az európai intézmények és erős a német gazdaság is, máskülönben Németország az unilaterális politikát választja és „nemzeti érdekei" nevében cselekszik. 2011 márciusában elért uniós megállapodás a lisszaboni szerződés módosításával a gazdasági kormányzás irányában a megerősített intézmények logikáját követi. Mindez ugyan nem csökkenti Berlin pénzügyi kötelezettségeit, ám a több szabály és intézmény a német érdekeknek megfelelő pénzügyi fegyelem megvalósítását és a szorosabb gazdaságpolitikai és költségvetési koordinációt irányozza elő. 38 Külügyi Szemle
