Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - AFRIKA - Csizmadia Sándor: Nicolas Sarkozy és a "Francafrique" paradoxonjai
Csizmadia Sándor szerint Alassane Ouattara a „külföld jelöltje", mellesleg Nicolas Sarkozy barátja. A francia elnök szerint Franciaországnak nem volt jelöltje.59 A WikiLeaks bizalmas dokumentumai szerint 2009-ben az amerikai kormány már kételkedett a Sarkozy-féle szakításban, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy könnyebb beszélni a Fran^afrique felszámolásáról, mint a felszámolást ténylegesen végrehajtani. A francia elnök „alulértékelte a kihívás merészségét, és túlértékelte a képességeit".60 Tény, hogy hivatalba lépése után Nicolas Sarkozy megszüntette az Élysée-palota önálló „afrikai sejtjét", amit az elnöki diplomáciai struktúrába integrált. De a Védelmi és Nemzetbiztonsági Tanács (CNS) létrehozásával az elnök megerősítette a külügymi- nisztériumi diplomácia ellenőrzését, ami még nagyobb lehetőséget biztosít neki, hogy személyesen irányítsa a külpolitikát, az afrikai politikát is beleértve, amely változatlanul kívül esik a parlamenti ellenőrzésen.61 Megállapítható, hogy „a korábbi korszak hálózatai" és a „nem hivatalos megbízottak", amelyekkel és akikkel Sarkozy már a cotonou-i beszédében jelezte a szakítási szándékát, ma is működnek. Ennek bizonysága például a már említett libanoni származású, Szenegálon született „síita muzulmán" francia ügyvéd, Robert Bourgi, aki ma Francia- ország afrikai diplomáciájának egyik legbefolyásosabb „háttérembere". Ennek ellenére Bourgi fontosnak tartja a médiaszereplést. Egy televíziós műsorban, melyben Omar Bongóról emlékeztek meg, eldicsekedett azzal, hogy Omar Bongót „papának" szólította. Az ő tevékenysége és a hivatalos diplomácia interferenciájára vonatkozó kérdésre válaszolva Bourgi határozottan kijelentette: „párhuzamos diplomácia mindig létezett."62 Mint minden állam, Franciaország is a politikai és gazdasági érdekeit követi a világ országaival fenntartott kapcsolataiban. Az egymást követő francia elnökök és kormányaik hosszú időn át lényegében azt kommunikálták hivatalosan, hogy az afrikai kontinensen Franciaországot morális kötelességek és történelmi kötelezettségek vezérlik, de a tények gyakran mindennek a torzképét mutatták. A meghozott, de nem felvállalt döntések, az egyes országoknak szubjektíve nyújtott kedvezmények vagy támogatások átláthatatlanná tették a francia politikát Afrikában. „Ida Franciaország új alapokra akarja helyezni kapcsolatait Afrikával, mindenekelőtt fel kell ismernie és fel kell vállalnia az érdekeit Afrikában" - jelentette ki Sarkozy Fokvárosban. Ha ez a kijelentés egy stratégia megfogalmazásának az alapja, akkor az afrikai politikát annak alapján kell folytatni. Például világosan meg kell határozni, és nyilvánosságra kell hozni az afrikai partnereknek nyújtott támogatások kritériumait - inkább, mint a történelmi kötelékekhez és a hatalomban lévő személyekhez ragaszkodni. Napjainkban nem kevesebb, mint hat minisztérium és államtitkárság lép fel Afrikában, néha ellentmondásos napirendekkel. Az egykori gyarmatokkal kötött védelmi és katonai együttműködési szerződések teljes felülvizsgálata az első lépést jelenti Franciaország afrikai imázsának javításához. A francia kormánynak, hogy megossza az afrikai jelenlét politikai költségeit 168 Külügyi Szemle
