Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Sárváry Katalin: A fel nem fedezett Bibó: Bibó István mint a nemzetközi kapcsolatok tudományág magyarországi megalapítója
Sárváry Katalin Ágoston Isten országa című műve fogalmazza meg elsőként azokat az előírásokat, amelyek az uralmat nagyobb erkölcsi felelősségre szólítják fel azáltal, hogy leírják, „hogy mit kell csinálni a királynak, a jó királynak, ha nem akarja, hogy királykodása merő rablásból álljon, a jó úrnak, ha nem akarja, hogy cselekvése merő zsarnokság és gyilkolás legyen"; más szóval: „a római gyakorlatiság jegyében" megfogalmazta, hogy lehet valamit tenni az evilági (földi) élet megjavítása érdekében is.37 A keresztény papság társadalomszervező kísérlete a 8-10. században, a clunyi reformokban csúcsosodik ki, a középkori keresztény hűbériség megszervezésével. A keresztény hűbériség a hatalom moralizálásának és humanizálásának igénye szempontjából kivételes az emberiség történelmében, amennyiben megteremtette a hatalom kritikájának a lehetőségét, és hosszú, a 18. századig tartó konszolidációs folyamat során számos esetben meg is valósította a „a jó fejedelem, a jó hűbérúr, a jó lovag, a jó polgár, a jó földművelő" ideáljait, intézményesítve úr és alattvaló között valamilyen kölcsönösségen alapuló viszonyt, ami a legalacsonyabbak számára is biztosította az önbecsülés valamilyen formáját.38 „Ebben az együttműködésben amennyit a királyok szelídültek, annyit rontott a klerikusokon a hatalomban való részvétel, de együttvéve mégis a hatalomnak egy olyan mértékű erkölcsi átitatódását eredményezte, ami mondhatjuk, hogy már az európai társadalomfejlődés középkori szakaszában is - különösebben pedig az újkoriban - nagyobb volt annál, mint amennyit bármelyik más kísérlet a világban el tudott érni a hatalom moralizálása terén. Az európai hatalomgyakorlás szörnyűségeivel való szemrehányásainkban ezt sokszor el szoktuk felejteni, hogy azért hányjuk szemre az európai hatalomgyakorlásnak a maga szörnyűségeit, mert... egyáltalán el tudjuk képzelni, hogy a hatalomgyakorlással szemben magas erkölcsi mércét lehet alkalmazni, ami a közel-keleti hatalomgyakorlásoknál egyáltalán föl sem vetődik."39 Az egyház hatékony társadalomszervezése vezetett el, hosszú fejlődési folyamat eredményeként, az arisztokrácia funkcióvesztéséhez, és teremtette meg „a műgonddal alkotó ember" ideáját „a nemesség lényegében munkátlan verekedő és hivalkodó világával" szemben.40 Azáltal, hogy egész országokat átfogó területeken intézményesítette a békét, és immár szükségtelenné vált a lakosságnak rablólovagok védelme alá helyeznie magát azért, hogy védelmet találjon más rablólovagok támadása ellen.41 Hogy azonban mennyire nem egyenes vonalú fejlődésről van szó, bizonyítja az észak-európai és a kontinentális fejlődés eltérő volta, annak ellenére, hogy - Közép-Európával ellentétben - azokon a területeken birodalmi hódítások nem zavarták végérvényesen meg azt az organikus fejlődést, amelyből a későbbi nemzetállamok kinőttek: „A francia forradalom lényegében úgy is fölfogható, mint Nyugat-Európa leggazdagabb, de a királyi abszolutizmus szorításában sok tekintetben sorvadozó országának monumentális kísérlete arra, hogy az észak-európai és tengerentúli protestáns országok hatalmas fejlődése mellé a szabadságjogok tekintetében 144 Külügyi Szemle
