Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 2. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Sárváry Katalin: A fel nem fedezett Bibó: Bibó István mint a nemzetközi kapcsolatok tudományág magyarországi megalapítója
A fel nem fedezett Bibó az a folyamat, amelynek hatására kialakult a vesztfáliai nemzetközi rendszer, ennek első lépése az volt, amikor az 1414-es konstanzi zsinat kimondta a katolikus egyház és a szuverén államok egyenlőségét.26 A mai nemzetközi államközösség, amelyet immár nem emberek, hanem szuverén államok egyenlő közössége alkot, a vallásháborúk lezárását követő diplomáciai újítás eredménye. Az európai társadalomfejlődés gyökerei tehát sokkal messzebbre nyúlnak, mint a modernkori demokrácia. A modern demokrácia maga is egy olyan társadalmi-politikai kísérletnek a része, amely az antikvitástól kezdődően a hatalom moralizálására és humanizálására irányult. Ez a törekvés vezetett el a legitimitásnak, a hatalom igazolásának a problémájához. Abban a két kultúrkörben, ahol a gondolat megjelent, a gö- rög-római-európaiban és a kínaiban, a legitimitásnak sikerült olyan kérdéssé válnia, „melyben a hatalomgyakorlók kénytelenek, a hatalmat elviselő... tömegek pedig képesek állást foglalni".27 Az európai kísérlet példátlan voltát az adja, hogy miután a kínai kísérlet elakadt, és a kínai forradalom csatlakozott az európai fejlődés vonalához, jelenleg az egyetlen létező legitimációs modell.28 Bibó az ember saját halandóságának tudatában, az elmúlástól való félelemben találja meg mindenféle erőszak forrását. Ugyanakkor tagadja, hogy az emberek közti élet-halál harc biológiai törvény lenne. Nem biológiai törvényszerűségből (az emberi természet gonoszságából vagy önzéséből) vezeti le, hanem a társadalmi együttéléshez köti a félelem és az erőszak végső okát, vagyis elsősorban az ember szociológiai természetéhez. A legnagyobb félelmet az emberből ugyanis a másik ember váltja ki, a hatalom, kényszer, illetve erőszak alkalmazásának a lehetőségével. Jóllehet hamis az a nézet, miszerint a félelemtől a hatalomszerzés, a másik ember kényszerítése révén lehet megszabadulni, az emberiség történetét mégis végigkíséri az erőszak, a hatalomkoncentráció és a kényszerítés alkalmazása.29 Bibó szerint valamennyi vallásnak, etikai világnézetnek, illetve politikának a célja „az ember tudatossá válásából adódó félelmi, gyűlölködési és erőszakgörcsök" feloldása az egyén (az ember belső lényének), illetve a közösség (az emberek egymás közti viszonylatainak) megszervezése útján. Az európai történelem maga is az erre irányuló keresztény kísérletnek a része,30 és - a kínai fejlődés mellett - egyedülálló volta abban áll, hogy a társadalom tagjait nem egy másik ember hatalmának uralma alá, hanem a kiszámítható törvények uralma alá helyezte: „Az, hogy a szabadság és a félelemmentes nyugodt értelem uralmát állandósítani, intézményesíteni lehet, lényegileg két nagy kultúrkörben vetődött fel. Az egyik a görög-római... a másik a kínai. Ebben a kettőben jelentek meg olyan politikai ideológiák, olyan politikai gyakorlatok, amelyek megszüntették az emberiség történetét... a zsarnokság egyhangú változásává tenni, és helyette olyan kísérletekké váltak, amelyek megkísérelték a hatalmat tartósan, intézményesen humanizálni, moralizálni, szabadságelemekkel kontrollálni és végül, végső célként felszámolni. A görög 2011. nyár 141
