Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Kiss J. László: Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában
Euróválság és intézményi hatalom: változások a német EU-politikában integráció tette lehetővé, csak ilyen módon vált képessé, hogy több beleszólást nyerjen, és nem csupán „ellenőrzött", hanem az integrációs keretekben maga is az ellenőrzők egyikévé váljon. Míg a többi nyugat-európai állam számára az integráció a politikai mozgásszabadság csökkenését, Németország esetében a több integráció több mozgás- szabadságot, szuverenitási jogainak fokozatos visszaszerzését és a gazdasági felemelkedését jelentette. Paradox módon a német szuverenitás visszaszerzése a szuverenitási jogokról való lemondás útján vált lehetővé, jóllehet a Szövetségi Köztársaság első kancellárja, Konrad Adenauer olyan valamiről mondott le, amivel nem rendelkezett, azaz nem létező szuverenitási jogokat cserélt az integrációs keretekben megszerzett valódi szuverenitási jogokra. Németország a „normatív európaiság" megtestesítőjévé vált. A következő német kancellároknak ilyen módon sikerülhetett, hogy az integrációs politika folytonosságának jegyében és annak fejlesztésével mindig egy-egy darabot tegyenek hozzá a Szövetségi Köztársaság mozgásszabadságának növeléséhez, s ez visszahatott külpolitikai döntéseikre is. Csak ilyen ellenőrzött módon jöhetett létre az európai integráció és az atlanti szövetség keretében az egyesült Németország, amely azt is bizonyította, hogy a nemzet és az integráció egymásnak nem ellentétei: a Szövetségi Köztársaság útja a nemzetállam nélküli integrációtól az EU-ba integrált nemzetállam kialakulásához vezetett.4 Az integráció a bonni, majd a berlini köztársaságnak „arany bilincsnek" bizonyult, mivel a Szövetségi Köztársaság a legnagyobb gazdasági és pénzügyi hatalomként az integráció fő politikai és gazdasági haszonélvezőjévé vált, sőt a Szövetségi Köztársaság „születési hibája," a szuverenitás korlátáival való folyamatos együttélés tapasztalatai sem hátránynak, hanem inkább előnynek bizonyultak a globalizálódás feltételeihez való alkalmazkodás folyamatában. A „német anomália" sajátos jellemzői voltak a vezető szerep elkerülésére irányuló reflexek, a tartózkodás kultuszának hagyományai, valamint az NSZK és az európai integráció közötti hasonlóság, egyfelől a feszültségi viszony a „gazdasági óriás" és a „politikai törpe" szerepe között, másfelől a német egyesülésig mind az integrációra, mind a Szövetségi Köztársaságra jellemző „sem nem (szuverén) állam, sem nem nemzet" állapota. Történelmi okokból tehát a német Európa-politika a leginkább integracionista volt, és kezdettől fogva eltért a többi tagállam politikájától. A német külpolitikának az ezzel a helyzettel járó gyengesége nem csupán a Szövetség Köztársaság partnerei, hanem a németek számára is sokáig elfogadható és nem kevésbé kényelmes volt, mivel Bonn-nak nem kellett osztoznia a nemzetközi politika felelősségében, és a külpolitikát részben kereskedelemmel és pénzzel lehetett pótolni egy olyan gyakorlat keretében, amely csekkfüzet-diplomáciaként vált ismertté. 1990 után Németország nagy változásokon ment keresztül: nagyobbá, komplexebbé, de egyidejűleg szegényebbé is vált. A Szövetségi Köztársaság az egy főre eső GDP tekintetében a 27 tagállam között 2007-ben 40392 dollárral a tizenegyedik, 2008-ban 44660 dollárral a tizedik és a 2009-es válságévben 37307 dollárral a kilencedik helyen 2011. tavasz 35
