Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - AZ UNIÓ ÉS AZ EURÓVÁLSÁG - Marján Attila: Krízis előtt - krízis után. Quo vadis, Európa?
Krízis előtt - krízis után. Quo vadis, Európa? Ajánlások „Európának" A globalizáció és az új világrend lehetőségeinek kihasználására kell törekedni Nagyon sok minden történik Európában egyszerre, az Európát érő hatások ráadásul gyakran negatívak, és félelmet keltenek. A gazdaság akadozása, a rendkívül magas munkanélküliség, a hirtelen, szinte figyelmeztetés nélkül bekövetkező keleti bővítések, Törökország mint tagjelölt megjelenése, a bevándorlástól, a terrorizmustól és a Kínától való félelem, a gazdasági, majd az euróválság manifesztálódott a „globalizáció" fogalmában. A globalizáció tehát a társadalmi elégedetlenségek és félelmek tárgya és megtestesítője lett Nyugat-Európában, ami téves és káros is, mert vakvágányra viheti az európaiak világról és a saját helyükről való képét. Hosszú távon ez igen káros és önveszélyes politikai és gazdasági reflexeket erősíthet fel Európában. A hiedelmekkel ellentétben a globalizációtól nem lehet elzárkózni, már csak azért sem, mert annak egyik legfontosabb motorja az európai gazdaság. A rövid távú társadalmi feszültségek kezelése mellett az európai politikai eliteknek inkább meg kell értetniük a társadalommal, hogy a globalizáció - vagyis a piacok globális integrációja - az európai gazdaság elemi érdeke. Egyezségre kell jutni az Európai Unió szerepéről, küldetéséről és határairól Az európai integráció küldetését sokan sokféleképpen értelmezték, és értelmezik ma is. Ez évtizedekig nem okozott problémát, mert a föderalizmus és a lazább államszövetség, a gazdasági integráció és a politikai unió hívei egyaránt kaptak valamit az unió fejlődése és folyamatos funkcióváltozásai során. Úgy tűnik azonban, hogy mára ennek az időnek vége. Nemcsak a hidegháború elmúlásával csökkenő, kívülről jövő kohéziós abroncshatás gyengült, de számtalan más fejlemény is lényegesen átrajzolta a viszonyokat. Ugyanazok a fejlemények, amelyek a globalizációtól való félelmeket erősítik, kíméletlenül mossák alá az integráció evolutív, felülről vezérelt, de folyamatos és lineáris fejlődésének folyamatát. Az európai építkezés stabilitását olyan horderejű kérdések sora feszegeti, amelyek megválaszolását már nem lehet elodázni. Definiálni kell „Európa" funkcióját, jövőképét, „végcélját" és egyben Európa funkcionális és földrajzi határait is. Ezek a tényezők természetesen összefüggenek egymással. Ha Európa funkciója egy jól működő regionális gazdasági szövetség vagy maximum egy korlátozott politikai dimenzióval rendelkező közös piac, akkor funkcionális határai nem kell hogy jelentősen túlterjedjenek a gazdasági-piaci területeken. Ezzel szemben viszont földrajzi határai szinte tetszőlegesen tágak lehetnek, mivel csak gazdasági és nem politikai szövetségről van szó. Ha viszont szorosabb politikai szövetség a cél, akkor értelemszerűen nem lehet szó egy túlzottan heterogén szövetségről. Ez pedig kizárja a hagyományos Európa-fogalmon túl elterülő országok teljes jogú tagságát, sőt nagy valószínűséggel elvezet a többsebességes Európa modelljéhez is. Ennek megfelelően a végcél meghatározása rendkívüli változásokat provokálhat az integráció jövője szempontjából, ami 2011. tavasz 25
