Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - INTEGRÁCIÓELMÉLET - Csehó Júlianna: A európai integrációs politikák kialakításának módszerei és az Európai Unió gazdasági kormányzata
Az európai integrációs politikák kialakításának módszerei kaptak a kohéziós célok, azaz a kevésbé fejlett tagállamok felzárkóztatásának elősegítése. Végül, a Lisszaboni stratégia elindítása óta egyre inkább növekszik a versenyképességre, ezen belül pedig a kutatás-fejlesztésre szánt támogatások aránya. Az elosztási, költségvetési mód legfőbb jellemzői: • az Európai Bizottság költségvetést előkészítő, javaslattevő szerepe, illetve menedzser szerepe a finanszírozott programokban, projektekben (együttműködve a helyi és regionális hatóságokkal, ügynökségekkel); • a Tanács és az Európai Parlament együttes döntéshozó szerepe; a költségvetés elfogadásához egyetértésük szükségessége; • a tagállamok kormányainak stratégiai szintű alkudozása az Európai Tanácsban, majd ezt követően a szektorális tanácsi formációkban a költségvetés elemeiről, eszközeiről, arányairól; • az Európai Parlament kikerülhetetlensége mind a hosszú távú pénzügyi kerettervek, mind az éves költségvetések elfogadásakor; • az érdekeltek, érintettek is hallathatják hangjukat a költségvetési tervekkel kapcsolatosan (például a helyi és regionális hatóságok a Régiók Bizottságában). Negyedik módszer: politikai koordináció A negyedik politikaalkotási eszköz a politikai koordináció, amelyet gyakran neveznek „OECD technikának" vagy a hierarchiával szembeállítva „heterarchy"-nak is. Lényege, hogy például az előbb bemutatott politikai módszerekhez képest nélkülöz mindennemű hierarchiát. Az OECD például a tagállamok számára egy olyan laza, kötöttségek nélküli fórumot biztosít, ahol az államok megismerhetik, összehasonlíthatják saját politikaalkotási folyamataikat más tagállamok gyakorlatával. Az Európai Unió gyakorlatában is mindig benne volt a politikai koordináció használata (például környezetvédelmi kérdésekben, a kutatás-fejlesztésben vagy az oktatáspolitikában), de igazán az 1990-es évek végétől kapott nagyobb szerepet. Sokan a posztmodern kormányzási formák egyik jelentős megnyilvánulásának tartják a politikai koordináción alapuló kormányzást. Az Európai Unióban a gazdaságpolitikai területeken a politikai koordináció módszere alá esik például makrogazdasági politikák egy része (költségvetési politika a költségvetési deficit kérdésében), struktúrapolitikát illetően a termék-, a tőke- és a munkaerőpiacokat érintő egyes kérdések (amelyeket nem fed le például a korábban már említett jogharmonizáció), vagy korábban a Lisszaboni stratégia (ma Európa 2020 stratégia) alá eső egyéb versenyképességi kérdések. A Lisszaboni stratégiához 2000 márciusában az úgynevezett „nyílt koordinációs módszert" (open method of coordination, OMC) rendelték, amely nem volt teljesen új módszer, a foglalkoztatáspolitika területén például már alkalmazták az amszterdami szerződés óta, de széles körű alkalmazása mindenképpen a Lisszaboni stratégiához kapcsolódott. Megjelenésében és szélesebb körben való alkalmazásában szerepet 2011. tavasz 161
