Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2011 (10. évfolyam)
2011 / 1. szám - INTEGRÁCIÓELMÉLET - Csehó Júlianna: A európai integrációs politikák kialakításának módszerei és az Európai Unió gazdasági kormányzata
Csehó Julianna játszott, hogy itt már olyan politikai területek kerültek szabályozásra, amelyeken a tagállamok nem kívántak további kompetenciákat tagállami szintről közösségi szintre vinni, így a korábban bemutatott politikaalkotási módszerek közül sem a hagyományos közösségi módszer, sem a szabályzó, jogharmonizációs módszer nem jöhetett számításba. A politikai koordináció módszerének legfőbb jellemzői: • az Európai Bizottság a vizsgálandó kérdések, problémák köré tudáshálót szervez elismert szakértők, érintettek, civilszervezetek bevonásával; • „független" szakértők bevonása az elképzelések, ötletek, megvalósítási technikák támogatására; • az üzleti életből vett „benchmarking" technikájának használata az elért teljesítmények összehasonlítására; • a Tanácsban magas szintű szakértői csoportok („high-level groups") felkérése egy-egy kérdés, probléma megvizsgálására; tárgyalás helyett inkább tanácskozás, a téma megvitatása („deliberation") folyik; a célok elérésére való ösztönzés alapvető eszköze a csoportnyomás („peer pressure"); • (néha) dialógus folytatása az Európai Parlament adott témára szakosodott bizottságaival. Ötödik módszer: intenzív kormányköziség/transzgovernmentalizmus Végül az utolsó politikaalkotási módszer az úgynevezett intenzív kormányköziség vagy transzgovernmentalizmus. Mint politikaalkotási módszer a „kormányköziség" fogalma kettős. Egyrészt jelenti a hagyományos értelemben vett („régi típusú") kormányköziséget, intergovemmentalizmust. Ennek során a tagállamok kormányai között a nemzetközi kapcsolataikban, a tagállamok közötti kooperációk kialakításában alapvetően a tagállamok vezetői, képviselői (állam és kormányfők, külügyminiszterek, diplomaták) játszanak kiemelt szerepet. Ok az állam egészének „kifelé", külföld felé való képviselete (ők a „kapuk őrzői", a ,,gatekeeper"-ek). Ezzel szemben a transzgovernmentalizmus (vagy „új típusú" kormányköziség) azt jelenti, hogy a nemzetközi kapcsolatok, kooperációk kialakításában nem a külügyminiszterek, diplomaták a legfőbb szereplők, hanem az egyes államok azon a területen illetékes nemzeti szintű politikaalkotói (például államigazgatási szervei, minisztériumai). Az Európai Unióban a hagyományos, „ortodox" intézményi kereteken kívüli kooperáció az 1970-es években például két területen - a monetáris politika (lásd Európai Monetáris Rendszer) és a külpolitika területén (lásd Európai Politikai Kooperáció) - jelent meg. Ebben az időszakban jellemzően az államok államelnökei és kormányfői voltak a legfontosabb szereplők, kezdeményezők (például kiemelten jelentős szerepe volt az úgynevezett francia-német „motornak" az integráció fejlődésében) az ilyen kooperációk elindításában, megszervezésében. Hasonló kooperációnak tekinthető - de itt már jelentős szerepet kaptak az államok belüli egyes (szakpolitikai) alegységek - az 1980-as 762 Külügyi Szemle
