Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Gecse Géza: Eurázsia expanziója, avagy Oroszország európai ambíciói - Janusz Bugajski Vlagyimir Putyin "fagyos pragmatizmusáról"
Eurázsia expanziója, avagy Oroszország európai ambíciói csúcsát", s Oroszország számára a határ menti kulcszónáiban, különösen Európában, adott a lehetőség, hogy befolyását növelje, amit Bugajski „az eurázsiai zóna expanziójaként" jellemez. Moszkva ezen túl az euroatlanti gondolat, vagyis Európa és az Egyesült Államok kapcsolatának gyengítésére törekszik. Ezt a szándékot Bugajski Dmitrij Medvegyev 2008. júniusi és Vlagymir Putyin korábbi, 2007-es szerepléseivel is dokumentálja. Putyin alatt Oroszország regionális hegemóniára tett szert az egykori Szovjetuniót alkotó államok többsége felett és - Bugajski megfogalmazása szerint - „neoimperialista állammá" vált. A főként Oroszország energiahordozó-kiviteléből származó növekedés, amelyből az orosz kormány bevételeinek több mint a fele származik, megfelelő alapot is biztosított ehhez. Bugajski szerint viszont elszomorító, hogy „a Putyin-korszak alatt a kapitalizmus és a gazdaság növekedését nem a társadalom demokratizálása, hanem a belbiztonsági tisztek szűk klikkjének a restaurációja követte", s ennek következtében „Oroszország kvázi demokratikus államból állambiztonsági rendőrállammá... vagyis csekisztokráciává alakult". Nem a szó hagyományos értelmében vett, az orosz (és szovjet) tradícióra jellemző „imperializmusról" van itt tehát szó. Edward Lucas egyik írására hivatkozva Bugajski rámutat, az „új hidegháborús politikát pénzzel, természeti erőforrásokkal, diplomáciai és propagandaeszközökkel vívják ".9 Tudjuk, hogy ilyen fogalmakkal inkább a második világháború utáni amerikai politikát szokták jellemezni, amelyben a vietnami háború inkább olyan kivételnek számított, ami erősíti a szabályt. Az ezredforduló utáni évtizedben azonban mintha a szerepek felcserélődtek volna, legalábbis mint azt Bugajski is elismeri, a 2003-as iraki háború következtében „az Amerikai Egyesült Államok fenyegetőbb hatalomnak tűnt, mint Oroszország, és emiatt a hitelesség látszatával lehetett azt állítani az amerikaiakról, hogy »hidegháborús harcosok«, [akik] új országok nyugati befolyás alá vonására tesznek kísérletet".10 A posztszovjet térség újraintegrálása az oroszok számára Putyin idején vált prioritássá, ami azt jelenti, hogy Moszkva ellenzi bármely jelentős külföldi hatalom katonai jelenlétét a FAK-országok területén, és igyekszik őket lebeszélni még arról is, hogy NATO-csat- lakozási kérelmet nyújtsanak be. Ezen kívül az orosz külpolitika fő céljai közé került az Európai Unió mint atlanti pólus befolyásának semlegesítése".11 Bugajski hangsúlyozza, hogy a befolyásolás elsődleges eszközévé Moszkva számára immár nem a katonai erő, hanem a gazdasági behatolás vált. Eközben a nyugati intézmények tevékenységét - különösen biztonságpolitikai tekintetben - igyekeznek akadályozni. De hasonló a viszonyuk például az 1997-ben alakult GUAM-hoz, vagyis a Grúzia, Ukrajna, Azerbajdzsán és Moldovához hasonló szövetségéhez, hiszen az ehhez hasonló regionális szövetségek a NATO-val való együttműködés elmélyítéséhez is hozzá tudnak járulni.12 De jelentősen változott az Európai Unióval kapcsolatos orosz álláspont is - állítja az amerikai szerző. Míg a kilencvenes évek elején Oroszországban az uniót egy viszonylag stabil, Nyugat-Európára szűkülő, gazdasági együttműködésre korlátozódó szervezetként szemlélték, a kilencvenes évek közepétől „felfedezték" azt az Európai Uniót, 2010. tél 175
