Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - ELMÉLET - Radó Nóra: Fikció vagy valóság? Posztmodern háborúk a televízióban - Jessica Lynch különös esete
Fikció vagy valóság? Posztmodern háborúk a televízióban - Jessica Lynch különös esete A legérdekesebb azonban Jessica Lynch sztorijában a folyamatos utalás korábbi látványosságokra, korábbi hiperreális eseményekre. Lynch-et a tömegmédiában női Rambónak, Ryan közlegénynek vagy G. I. Jane-nek titulálták, míg Kampfner dokumentumfilmjében egy Jackie Chan-akciófilmhez hasonlították a mentőakciót.72 Ez az állandó hivatkozás más látványosságokra, már létrehozott és szimulációban jártas más eseményekre, felhívja a figyelmet arra a tendenciára, hogy a körülvevő világ jelenségei, alakjai, szimptómái és hatásai látványosságokban, filmekben, hírekben, vagyis a tömegmédia szemüvegén keresztül értelmeződnek. Ez azt jelenti, hogy a „valós" befogadása helyett a képernyőn megjelenő események, filmek, képek, látványosságok és így a posztmodern társadalom termékei köszönnek vissza és válnak valósággá az egyes eseményekben. A másik érdekesség, hogy az egész Lynch-látványosságon keresztül észrevehető volt a hadsereg és a média összeköttetése oly módon, hogy a hadsereg, mint a hatalom megtestesülése, már előre csomagolta az információt a sajtó számára, amelynek csupán az volt a „feladata", hogy újracsomagolja és tovább dramatizálja a kapott információt. A tömegmédia a hatalom céljait szolgálta abban az esetben is, mikor nem kommunikált semmi újat azáltal, hogy folyamatosan újratermelte a lehetséges kimeneteleket és verziókat a lehetséges „igazságról" a szimulációk keretében. Mikor a Lynch-sztori elérte a közönséget, azt eredményezte, hogy elterelte a figyelmet az iraki háború más, katonai műveleteiről, és Lynch háborús hősként való felemelkedése az amerikai kormány támogatásának és legitimációjának sikeres megerősítését is magával hozta. Habár a BBC dokumentumfilmjét tekinthetjük olyan reprezentációnak, amelynek célja a kormány rejtett működéseinek felfedése a beilleszkedő újságírás médiára és ezáltal a közönségre vetített előnyeinek és hátrányainak megmutatásával, ez csupán olyan intézményként legitimálta a kormány működését, amely törődik azzal, hogy állampolgárai a „megfelelő" információt kaphassák, és a hiperrealitás határait sem tudta feltörni, hiszen nem mutatta be a „másik oldalt", vagyis az ellenséget. Csupán azt a benyomást keltette, hogy leleplezi a kormány manipulativ céljait, nem részletezte azonban például azt az állapotot, amelyet az amerikai hadsereg iraki jelenléte eredményezett, nem foglalkozott részletesen az ellenséges oldallal, és nem hangsúlyozta, hogy az 507. karbantartó században más katonák is voltak Lynch mellett, akik szintén „háborús hősökké" válhattak volna. Az egyik leginkább szembetűnő momentum a Lynch-sztorival kapcsolatban, mind a hírek, mind a filmes reprezentáció esetén, a „másik" kidolgozott ábrázolásának hiánya. Az irakiak csak ellenségként és csak az amerikai invázióval kapcsolatban jelennek meg, valamint Mohamed Odeh al-Rehaief figuráján keresztül az amerikai értékeket, normákat és attitűdöket fejezik ki, semmit sem lehet tudni az iraki életmódról, kivéve olyan konvenciókat, hogy más ruhákat viselnek, és más a vallásuk. Ezekkel a technikákkal az irakiak „másságát" megerősítik, habár a másság természetét nem tényeken 2010. tél 127
