Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - ELMÉLET - Radó Nóra: Fikció vagy valóság? Posztmodern háborúk a televízióban - Jessica Lynch különös esete
Fikció vagy valóság? Posztmodern háborúk a televízióban - Jessica Lynch különös esete és hatalma egyaránt. Ezen érdekek együttes működése különféle médiatechnikákat alakít ki a reprezentációkra - különösen a háborús reprezentációra. Agenda-setting, framing, priming, beállítások, hangok, a bemondók öltözete és hozzászólásai már létezésükben érvénytelenítenek bizonyos üzeneteket, és felhívják a figyelmet a hír- vagy dokumentumfilm-gyártás sematizálódására. Az agenda-setting, vagyis a hír- és témaválogatás, szelektálás hatását találóan összegzi Bemard Cohen megállapítása: „A sajtó talán nem sikeres abban, hogy megmondja, mit gondoljunk, de elképesztően sikeres abban, hogy megmondja, miről gondolkodjunk."23 Természetesen mivel a valóság konstrukciója a közönség „fejében" zajlik, egy ilyen megállapítás némi finomításra szorul, így inkább azt mondhatjuk, hogy a médiának megvan az a képessége, hogy a nyilvánosság gondolkodásának agendáját meghatározza azáltal, hogy néhány témára felhívja a figyelmet. Az agenda-setting működéséről alkotott elgondolást oly módon is továbbgondolhatjuk, hogy a tömegmédia bizonyos attitűdöket is csatolhat eseményekhez és történésekhez: azt is megmondhatja, hogyan gondolkodjuk bizonyos látványosságokról. Ez a gondolat elvezet a framing technikához: az események médiaspektákulummá csomagolásának „művészetéhez", hangsúlyozás, ismétlés vagy háttérbe szorítás, verbális és nonverbális kommunikációs eszközök használata által stb. Az ilyen csomagolási technikák segítségével válnak az események látványosságokká; olyan médiaeseményekké, amelyek során a hír és dokumentumfilm műfaja a szórakoztatás szférájába csúszhat át. A priming technikája szintén egy elemet képez az infotainment konstrukciójában, habár közelebb áll az agenda-setting elvéhez, hiszen szelektálást jelent, méghozzá oly módon, hogy a legmagasabb nézettségi adatokat produkáló főműsoridőben az adott csatorna olyan programokat sugároz, amelyeknek a hírszolgáltatás mögött álló szervezet érdekei alapján a legmagasabb közönségszámot kell elérniük. így a hírek és dokumentumfilmek reprezentációjának technikái egyfajta torzított képet adnak a „valós" eseményekről, s mindezt tovább bonyolítja az élő hírcsatornák megjelenése. Ahogy Baudrillard a 24 órán keresztül vetített hírek közvetítésére rámutatott, fellépésükkel a közönségnek a legnagyobb mértékű realitásérzést nyújtják anélkül, hogy a szimuláció tényének tudata felmerülne, és így teljesen elidegenednének a tényleges valóságtól. „A CNN a háború hipotetikus szívéhez tapasztott sztetoszkóp kíván lenni, megjelenítve számunkra hipotetikus pulzálását."2zf Érvelése szerint azonban az élő híradás esetén a közönséget teljesen becsapja az a meggyőződés, hogy az abszolút igazságban és valóságban részesül, miközben elfelejtődik a műsorszórás szerkesztett természete. Az élő közvetítést a háború sújtotta területekről először a CNN vezette be 1990-ben az öbölháború idején, és azóta a világ minden részén működő hírcsatorna gyakorlatának részévé vált. A médiakutatók erre a jelenségre a tévéhálózatok „CNNizálódásaként" (CNNization) hivatkoznak,25 mivel olyan hírcsatornák vették át, mint a brit BBC a BBC 2010. tél 113
