Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - ELMÉLET - Radó Nóra: Fikció vagy valóság? Posztmodern háborúk a televízióban - Jessica Lynch különös esete
Radó Nóra realizálta a materiális javakkal szemben. A jel azonban már egy olyan, önkényesen jelölőre és jelöltre bomló konstrukció, amely kizárólag társadalmi konszenzuson alapul.4 A jelölt még közvetlen kapcsolatban áll(hat) a valósággal, a jelölő azonban teljes egészében absztrakt és „értékekkel telítődött" konstrukció. A francia filozófus érvelése szerint a hiperrealitás és az ezen alapuló új gazdasági-társadalmi logika forrása a jelek két fő elemének, a jelölő és a jelölt közötti viszonynak az átalakulásában keresendő. Baudrillard szerint végbement egy olyan folyamat, amelynek során a valóságot tükröző jelölő fokozatosan elkendőzte az alapjául szolgáló valóságot, majd teljesen kiszorította azt a jel teréből, így a posztmodern valóságban a jelölőnek egyáltalán nincsen semmilyen kapcsolata a valósággal és eredeti referenciapontjával. Minden önmaga szimulációjává változott, amelyben a valós és fiktív jellemzők elegyednek, és a hagyományos határok és interpretációk mentén lehetetlen őket szétválasztani. Nincs objektív vagy szubjektív valóság és azok a területek, ahol a képek megjelennek, már a hiperrealitást alkotják. „Az absztrakció ma már nem valaminek a térképe, hasonmása, tükre vagy fogalma. A szimuláció már nem valaminek a területe, referenciapontja vagy anyaga. Ez már sokkal inkább a valós eredet vagy realitás nélküli modelljeinek generációja: a hiperreális." 5 Ezt a jellegzetességet erősíti fel a termelési módok felgyorsulása, a technológia folyamatos fejlődése és a nagy mennyiségű reprodukció lehetősége is. így az új jelkép- zési-jelképződési logika, amelyben a jelnek semmilyen kapcsolata nincs eredeti referenciapontjához, eredeti jelöltjéhez, kitermeli a szimulációt és a hiperreálist. Ahogy Baudrillard megfogalmazta: „Az a régi mondás, hogy »a valóság néha különösebb, mint a képzelet«, amely az élet esztétizálásának szürrealista korszakához tartozott, meghaladottá vált. Nincs többé képzelet, fikció, amely szembesíthető az élettel vagy akár meghaladható; a valóság a valóság színjátékává vált." 6 Ily módon a hiperreális területén elveszett valami rendkívüli fontosságú, méghozzá a „valós jelentés" megragadásának lehetősége és a fiktív és tényszerű megkülönböztetésének lehetősége. Ez leginkább a média vizsgálatánál látható, ahol az információáradat folyamatosan növekszik, a képek, a hírek mennyisége állandóan sokasodik, miközben az autentikus interpretáció, magyarázat vagy megértés eltűnőben van a „jelentés" szét- foszlásával párhuzamosan, vagy ahogy Baudrillard fogalmaz, a „jelentés összeroppanása" és így nem-kommunikáció megy végbe. Nem-kommunikáció abban az értelemben, hogy bár a befogadók az információ folyamatos áramlásával találják szembe magukat, ez az információ egyáltalán nem tartalmaz magyarázatokat vagy üzeneteket - csupán egy lehetséges üzenet szimulációját látszólag jelentéssel telített és koherens csomagban. A posztmodern média „random képek kotyvalékát [közvetíti], amelyek nem úgy rendszereződnek, hogy mondjanak bármit is vagy állást foglaljanak".7 106 Külügyi Szemle
