Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - ELMÉLET - Radó Nóra: Fikció vagy valóság? Posztmodern háborúk a televízióban - Jessica Lynch különös esete
Radó Nóra a dokumentumfilm-gyártás vagy Hollywood a hadsereggel kéz a kézben „eladható" és a közvélemény-kutatásokra is hatással bíró háborús hőssé faragja az amerikai katonalányt. Elméleti háttér A berlini fal leomlása után a globális rend egy alapvetően statikus, kiszámítható kétpólusú rendszerből egy olyan renddé - vagy ahogy sokan megfogalmazzák - „világrendetlenséggé" változott, amelyben a hatalom centrumai geopolitikailag nem meghatározható terekben manifesztálódnak. Globális hálózatok, független politikai, gazdasági vagy társadalmi aktorok működnek, amelyek az eddig megszokott, beágyazott társadalmi konstrukciók - mint például az államok - tereit felbontják és megváltoztatják a különféle társadalmi képződmények eddig megszokott határait és körvonalait. Ez az átalakulás felfedi a vesztfáliai rendszer konstruált és esetleges természetét, de nem kisebbíti a hatalom produktív potenciálját arra vonatkozóan, hogy a „fegyelmező" tudáshalmazok természetén keresztül új rendet hozzon létre. A kritikai áramlatok kutatói az új posztvesztfáliai viszonyok alakulásában mind a változásokra, mind az állandó jelenségekre összpontosítanak és a hálózatos, deterritorializált „szép új világot" a klasszikus, racionalista elméletekkel szemben fogalmazzák meg, amelyek alapvetően tagadják ezt a fajta átalakulást, hol az anarchikus világ visszatérésére (realizmus), hol a nemzetközi interdependenciák működésére és a politika intézményesülésére (liberalizmus) hivatkozva. A kritikai posztstrukturalizmus új és eddig nem elemzett faktorokat hoz be a vizsgálatba, és azt tanulmányozza, hogyan változik a hatalom, a tudás és a diskurzusok működése. Praktikus okokból, azokat a kortárs kritikai szemléleteket, amelyek a társadalomban jelen lévő hatalom, igazság és jelentés viszonyainak működését kívánják feltárni, posztmodernként aposztrofáljuk, ennek legelfogadottabb értelmezését Jean-Francois Lyotard adta. A központi gondolat, mely láthatóan különbözik a modern szemlélettől, az a kihívás, amelyet az emberi cselekvés és változás racionalitása ellen támasztottak. Jean-Frangois Lyotard a posztmodernt úgy fogalmazta meg, „a végletekig leegyszerűsítve..., mint kételkedés a metanarratívákban. Ez a kételkedés kétségtelenül a tudományos előmenetel terméke: ez az előmenetel viszont feltételezi is. A metanarratíva legitimációs apparátusában bekövetkező elévülésnek legjelentősebb mértékben a metafizikai filozófia válsága felel meg... A narratív funkció elveszti szereplőit, a nagy hősöket, a nagy veszélyeket, a nagy utakat, a nagy célokat."1 Ez a kételkedés a létező tudományos iskolák felé mutatott szkepticizmusban és kritikai attitűdben érhető tetten és a „metanarratíva" kifejezés itt minden olyan elméletre 104 Külügyi Szemle
