Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - NEMZETKÖZI JOG - Valki László: Válaszolhatott volna másként Hága? A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye Koszovó függetlenségéről
Valki László a Nyugat-Pakisztánban székelő központi hatalom ellen, a konfliktus nemzetközivé szélesedett. India néhány hónap múlva jelentős fegyveres erőkkel avatkozott be a küzdelembe, ami eldöntötte Kelet-Pakisztán sorsát. Az államok ekkor azzal a kérdéssel szembesültek, hogy elismerhetik-e azt a Bangladest, amelynek népe elvben egyszer már élhetett önrendelkezési jogával (Pakisztán 1947-ben vált függetlenné). A probléma csak politikai értelemben oldódott meg azzal, hogy a nemzetközi közösség egyéves töprengés után elismerte Bangladest, sőt felvette az ENSZ-be is. Az önrendelkezési jog tartalmának bővebb kifejtése azonban ekkor is elmaradt. A külső fegyveres támogatással kapcsolatban mégis kialakult egy általánosan elfogadott álláspont. Amikor Ciprus északi részét 1974-ben megtámadták és megszállták a török csapatok, majd kikiáltották az „Észak-Ciprusi Török Köztársaság"-ot, azt a nemzetközi közösség - Ankarát leszámítva - nem ismerte el, arra hivatkozva, hogy az új állam erőszakos, tehát jogellenes úton keletkezett. (Ugyanez volt a helyzet jóval később Dél-Oszétia és Abházia esetében is. A 2008-as grúziai háborút nem Putyinék, hanem Szaakasviliék kezdték ugyan, a nemzetközi közösség azonban nem volt hajlandó elismerni az új „államokat", tekintve, hogy létrejöttüket az orosz csapatok bevonulásának köszönhették.16) Koszovó ugyan 2008-ban békés körülmények között nyilvánította magát függetlenné, a tartomány azonban 1999-ben külső fegyveres támadás eredményeként szakadt el Jugoszláviától. Ráadásul ez a támadás sem volt jogszerű, tekintve, hogy azt a NATO BT-felhatalmazás nélkül indította meg. (A felhatalmazás nélküli humanitárius intervenciót a nemzetközi jog azóta sem tekinti jogszerűnek.) Ennek alapján tehát nem lett volna szabad elismerni Koszovó függetlenségét? A bíróság ebben a kérdésben sem foglalt állást, de nem is foglalhatott, mert az 1999-es koszovói háborút olyan BT-határozat zárta le, amely - mint arra mindjárt visszatérek - részben új helyzetet teremtett. Mindenesetre 2008-ban és azt követően a nemzetközi közösségnek arról kellett volna állást foglalnia, hogy a koszovóiaknak joguk van-e egyoldalúan kikiáltaniuk a függetlenségüket. A hangsúly az aktus egyoldalú voltán van. Ha ugyanis valamelyik nép az addig főhatalmat gyakorló kormányzat egyetértésével válik önállóvá, akkor nemzetközi jogi problémák nem vetődnek fel. A gyarmatok például többnyire az anyaországok egyetértésével váltak önállóvá, függetlenül attól, hogy közöttük korábban esetleg fegyveres harcok folytak. 1991-ben a Szovjetunió tagköztársaságai is a moszkvai központi hatalom kifejezett vagy hallgatólagos beleegyezésével válhattak ki.17 Akkor alakultak ki csupán ellentétek, amikor ez az egyetértés hiányzott. Az első látványos konfliktus 1965-ben zajlott le, amikor a rodéziai fehértelepes rezsim egyoldalúan kikiáltotta az ország függetlenségét. A Biztonsági Tanács azonnal felszólította az államokat arra, hogy tartózkodjanak a rasszista kormányzat által vezetett államalakulat elismerésétől, és azok eleget is tettek a felszólításnak.18 A nemzetközi közösség az országot csupán másfél évtizeddel később ismerte el, amikor Salisburyben bevezették a többségi 52 Külügyi Szemle
