Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 4. szám - NEMZETKÖZI JOG - Valki László: Válaszolhatott volna másként Hága? A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye Koszovó függetlenségéről
Válaszolhatott volna másként Hága? A fejlődő világban lejátszódott ilyen és ehhez hasonló események mindenesetre aggodalmat keltettek a nemzetközi közösségben. Sokan tették fel azt a kérdést, hogy mi történne akkor, ha más, hasonlóan vegyes etnikumú afrikai népek követnék az ibók példáját, és el akarnának szakadni saját szuverén államuktól. Nem mellesleg, mi történne akkor, ha hasonló folyamatok indulnának el a fejlett világban, így akár Európában is. Akkoriban senki sem látta még előre, hogy mi történik majd a kilencvenes években Jugoszláviában, az azonban nyilvánvaló volt, hogy az érzelmeket bárhol köny- nyen felkorbácsolhatják. Amikor például De Gaulle 1967-ben egy Kanadában tartott beszédében a „szabad Québec"-et éltette, Ottawa rövid úton távozásra szólította fel a tábornokot, mondván, hogy beavatkozott a kanadai belügyekbe. A két ország között ekkor súlyos feszültség alakult ki. Sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a nemzetközi jogban korlátozni kellene az önrendelkezési jog érvényesítésének a lehetőségét. Több politikus és nemzetközi jogász is úgy foglalt állást, hogy az önrendelkezési jog csak addig illeti meg a népeket, amíg meg nem alapították szuverén államukat. Ezt követően azonban felejtsék el, hogy valaha is volt ilyen joguk, hiszen arra a végtelenségig nem hivatkozhatnak. Azok a népek pedig, amelyek már hosszabb ideje élnek egy önálló állam határain belül, eleve ne is reménykedjenek az elszakadás lehetőségében. Ami például Québecet illeti, az említettek felhívták a figyelmet arra, hogy mivel az egykori brit domínium 1931-ben elnyerte függetlenségét, az ott élő népek egyszer már gyakorolhatták az önrendelkezés jogát. A québeci franciák, mondták, örüljenek annak, hogy megszabadultak a brit uralomtól, és ha ezt 1931-ben elmulasztották volna, ne akarjanak még az angol anyanyelvű kanadaiaktól is elszakadni.14 Ez a felfogás 1970-ben öltött testet az ENSZ Közgyűlés által elfogadott, az államok baráti kapcsolatait szabályozó nemzetközi jogi elvekről szóló nyilatkozatában.15 Ez lényegében azt mondta ki, hogy korlátlan önrendelkezési joggal csak a gyarmati vagy más idegen uralom alatt levő népek élhetnek. A nyilatkozat úgy fogalmazott, hogy erre a jogra hivatkozva nem szabad támogatni vagy ösztönözni azokat a törekvéseket, amelyek „ szuverén és független államok teljes vagy részleges felosztására, területi integritásuk és politikai egységük megsértésére irányulnak". Más szóval a legfőbb védendő érték a mindenkori szuverén állam egysége és területi sérthetetlensége, azaz a status cjuo. A nyilatkozat csak egyetlen kivételt említett: ha egy állam kormányzata nem képviselné az „egész népet", mert annak egy részével szemben faji vagy más jellegű diszkriminációt alkalmaz, akkor gyakorlatilag feléledne a jogaiban sértett nép önrendelkezési joga. Ilyen esetben tehát az utóbbi jogszerűen kísérelhetné meg a központi hatalomtól való elszakadást. A nyilatkozat senkire sem volt ugyan kötelező, tartalma viszont nemsokára az általános nemzetközi szokásjog részévé vált. Az új értelmezési lehetőség birtokában sem lehetett azonban eldönteni néhány, a későbbi változások által felvetett kérdést. Amikor például a Kelet-Pakisztánban élő bengáliak függetlenségi háborút kezdtek 2010. tél 51
