Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Kiss J. László: Közép-Európa: "elképzelt terek" és a 21. század kihívásai
Kiss J. László tömegmészárlásokra történő közös emlékezés egy német-lengyel emlékezéskultúra kialakulása előtt nyithatja meg az utat, s ez az orosz-lengyel történelmi megbékélés folyamatát erősíti. A találkozó azt is jelezte, hogy a pragmatikus és kölcsönös érdekeken alapuló politikának nagy tartalékai vannak: Németország után Oroszország Lengyelország második legnagyobb gazdasági partnere, s a pénzügyi válság közepette a sikeres lengyel gazdaságpolitika orosz részről is elismerést kapott. Berlin változatlanul Varsó egyik meghatározó támogatója. Az új kormány külügyminisztere, Guido Westerwelle - Párizst megelőzően - Varsóban tette első bemutatkozó látogatását, s ez Lengyelország kiemelt stratégiai szerepének elismerésével volt egyenértékű. Emellett Berlin a grúziai háború után sem adta fel a törekvését, hogy a stratégiai partnerség politikája keretében az Oroszország demokratikus átalakítását célzó európai törekvésekben a vezető kezdeményező szerepet betöltse. Ezért Berlin különösen nagy jelentőséget tulajdonít az ÉLJ keleti határain a Fehéroroszország és Grúzia közötti térség államai demokratizálásának és stabilizációjának, még akkor is, ha a NATO- és EU-tagságuk Németország szerint nem időszerű, mivel egy ilyen fejlődés több problémát idézne elő, mint ameny- nyit képes lenne megoldani. Ebben az összefüggésben nagy jelentősége van, hogy a 2004-ben létrejött európai szomszédságpolitika mediterrán dimenziója után (Unió a Mediterránumért, UM) 2009 májusában zászlót bontott az azzal egyenrangú Keleti Partnerség (Eastern Partnership, EaP). A svéd-lengyel kezdeményezéssel létrejött Keleti Partnerség célja, hogy a politikai-társadalmi és gazdasági reformok útján a keleti partnerországok - Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Fehéroroszország alkotta keleti és a Grúziából, Örményországból és Azerbajdzsánból álló kaukázusi csoport - közelebb kerüljön az EU-térséghez, és az egymás közötti együttműködésük is javuljon. A Keleti Partnerség egyúttal olyan kísérletnek tekinthető, amelyben az unió soft power erejét nem csupán a gazdasági fejlődés, hanem a stabilitás erősítésére is felhasználja, a térség a „befagyott konfliktusainak" megoldása érdekében, s ez már többet jelentene, mint az EU ad hoc részvétele a konfliktusok kezelésében. A Keleti Partnerség a teljes jogú tagságot nem helyezi ugyan kilátásba, ám az európai szomszédsági politika és az érintett visegrádi országok felértékelődésének tekinthető. Olyan program, amely szabadkereskedelmet és vízummentes utazási lehetőségét is magában foglalja az EU és az Oroszország perifériáján elhelyezkedő hat állam között. Az a tény, hogy a Keleti Partnerség politikájában nincs szó Oroszország intézményes részvételéről, a legnagyobb kihívás a kezdeményes sikerével szemben, nem kevésbé azért is, mert Oroszország és az EU biztonságpolitikai percepciói különböznek. Az uniónak a stabilitás szempontjából a hosszú távú modernizáció a legfontosabb, míg Oroszország esetében a katonai biztonság kérdése elsődleges. A válságkezelést tekintve az EU és Oroszország álláspontjai közösek, így adott a lehetőség az együttműködésre a Keleti Partnerség keretein belül olyan területeken is, mint Transznyisztria és Nagomo-Karabah. 58 Külügyi Szemle
