Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - MAGYARORSZÁG ÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPA - Kiss J. László: Közép-Európa: "elképzelt terek" és a 21. század kihívásai
Kiss ]. László A Medvegyev elnök 2008-ban előterjesztett európai biztonsági architektúra tervével szembeállítható az orosz külpolitika és az orosz föderáció 2020-ig szóló nemzetbiztonsági stratégiájának vezérelveit tartalmazó dokumentum. A grúziai háború után különösen figyelemre méltó kettő az öt külpolitikai elv közül. Az egyik prioritás a külföldön élő orosz állampolgárok védelme, a másik az orosz föderáció szempontjából „kiváltságos érdekűnek" tekintett régiók említése, amelyek egybeesnek az EU új szomszédságpolitikájának részeként a Keleti Partnerség tervének célországaival. Egy ilyen álláspont Grúzia és Ukrajna esetében elfogadhatatlannak tekinti a NATO-tagságot és a két ország területén nyugati támaszpontok felállítását. Medvegyev az új európai biztonsági architektúráról szóló orosz kezdeményezés megvitatására olyan csúcsértekezletet javasolt, amelyen az államok nemzeti minőségükben, multilaterális szervezetek nélkül vennének részt. A tervezett javaslatok között 2009 novemberében a Kreml honlapján az a megfogalmazás is napvilágot látott, miszerint elutasítandó egy ország vagy szervezet - így a NATO-é is - kizárólagos joga, hogy az európai biztonság fenntartásáról gondoskodjon. Nem véletlen, hogy ezek a hangsúlyok Nyugaton inkább a megosztás szándékának gyanúját vetették fel.37 Az Oroszországból kiinduló katonai fenyegetés képe a 2008-as orosz-grúz háborút követően vált érzékelhetővé, amikor Dmitrij Medvegyev orosz elnök az amerikai rakétavédelmi tervek lengyelországi és csehországi megvalósításának esetére orosz rakéták állomásoztatását helyezte kilátásba a kalinyingrádi térségben. Lengyelország szempontjából ugyanakkor a felemelkedő orosz hatalom „revizionizmusának" bizonyítéka volt az a moszkvai eltökéltség, hogy a „színes forradalmak" után Európát és az Egyesült Államokat távol tartsa „közel külföldjétől", továbbá az a szándék, hogy „energianagyhatalomként" mind több üzleti kapcsolatot építsen ki az európai országokkal. Oroszország törekvéseihez időről időre megfelelő eszközöket keresett Európában, s erre a kölcsönös gazdasági érdekek alapján rendszerint a Németországhoz fűződő kapcsolatok bizonyultak a legértékesebb stratégiai eszköznek. Ezzel egyidejűleg Berlinnek az a törekvése, hogy Moszkvával „stratégiai partnerséget" alakítson ki, olyan helyzetet teremtett, amelyben Németország a Nyugat és Oroszország közötti feszültség középpontjába kerül, s ez a körülmény Németországot különleges felelősséggel ruházhatja fel. Constanze Stelzenmüller egyenesen azt állítja, hogy régi német kérdés békésen megoldódott, ám annak 21. századi változata abban fogalmazható újra, hogy Németország képes-e és kész-e jelentős erőforrásait annak érdekében felhasználni, hogy megváltoztassa az orosz magatartást, és ha szükséges, kész-e és képes-e ellen is állni Moszkvának?38 Berlin az európai keretben megvalósuló Ostpolitik céljait a nagykoalíció idején a szociáldemokrata vezetésű német külügyminisztériumnak a brandti Ostpolitik mottóját visszhangzó Annäherung durch Verflechtung, azaz a gazdasági összekapcsolódás útján végbemenő közeledésről szóló stratégiai dokumentuma foglalta össze. Ez az elképze54 Külügyi Szemle
