Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Eiroa San Francisco, Matilde: Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája, 1939-1975
Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája,, 1939-1975 országok egymás után nyitották meg konzulátusaikat Madridban, és a spanyol kormány a közép-és kelet-európai térség számos országával kötött kereskedelmi, hajózási, közlekedési, gazdasági és technikai együttműködési egyezményeket. A korabeli spanyol Közép- és Kelet-Európa-politika harmadik szakaszának (1970- 1977) alakulását döntően befolyásolta az a tény, hogy Spanyolország ismét nem nyert felvételt az európai Közös Piac szervezeteibe. Ennek következtében felgyorsultak az európai szocialista országokkal folytatott, kétoldalú gazdasági együttműködési tárgyalások, amit az is megkönnyíteti, hogy 1970 őszére, mint említettük, a régió országainak nagy része már rendelkezett kereskedelmi és konzuli képviselettel Madridban. A régiós és kétoldalú kapcsolatok alakulásának fontos állomása volt a külügyminiszterek találkozója az ENSZ 1971-es Közgyűlésén. A kereskedelmi kapcsolatok dinamizálásához az is hozzájárult, hogy 1970 júliusában a spanyol kormány preferenciális szerződést kötött a Közös Piaccal - ez az új kapcsolat, ha nem is volt annyira jelentős az integráció szempontjából, de megnövelte a spanyol külkereskedelem mozgásterét. így kétoldalú kereskedelmi szerződések sorát írták alá a szocialista tömb országaival, melyek nagy része öt évre szólt, és záradékaikban fontos, kölcsönös előnyöket is tartalmaztak. Érdemes szót ejteni a közép- és kelet-európai országokban újonnan megnyitott spanyol nagykövetségek jellegzetességeiről is, hiszen azok nagyban eltértek a korabeli spanyol és nemzetközi diplomáciai gyakorlattól. A külképviseleteket általában egy miniszter vagy nagyköveti rangú diplomata vezette; a konzuli részlegben két vagy három diplomata dolgozott, akik a külügyminisztérium, a hadügyminisztérium (katonai hírszerzés) és a belügyminisztérium (külpolitikai hírszerzés) alkalmazottai közül kerültek ki. A kereskedelmi kirendeltség tennivalóit három-négy szakember végezte, akik (általában) korábban Madridban hasonló feladatokat láttak el. A spanyol külpolitika keleti nyitásának azonban megvoltak a határai és korlátái. A Szovjetunió és Spanyolország között továbbra sem volt hivatalos kapcsolat, és amint már utaltunk rá, a Spanyol Kommunista Párt hevesen ellenezte, hogy a közép-kelet- európai országok szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a francóista Spanyolországgal. A spanyol emigráns kommunisták szerint az anakronisztikus Franco-rezsim legitimitását ismét megcáfolta a tény, hogy az országot nem vették fel sem a NATO, sem a Közös Piac szervezeteibe. A spanyol külpolitika keleti orientációját pedig Franco „fantáziátlan" manőverének tekintették, amelynek két célja volt: az Egyesült Államokkal szemben kedvezőbb tárgyalási pozíciók teremtése a spanyolországi amerikai bázisok csökkentésének kérdésében és nyomásgyakorlás a Közös Piacra. A közép- és keleteurópai kormányok azonban az ideológiai különbségek helyett a gazdasági érdekeket tartották szem előtt, hiszen a konzuli és kereskedelmi kapcsolatok számos előnyt jelentettek a gazdaság, az export és a közlekedés, valamint a kulturális propaganda terén. A kereskedelmi egyezmények kodifikálása során több, régóta húzódó problémát is rendeztek a spanyol féllel, például a Franco hivatalos vendégeként Spanyolországban 2010. ősz 89
