Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Eiroa San Francisco, Matilde: Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája, 1939-1975
Matilde Eiroa San Francisco kormányok képviselőivel tartott fenn hivatalos kapcsolatot.26 Dolores Ferrero jól ösz- szegzi a spanyol nyitás motivációit: egyrészt, a szovjet tömb országaival kötött gazdasági egyezményekkel a spanyol kormány nyomást gyakorolhatott a nyugati demokráciákra, ugyanakkor a gyakorlatban demonstrálta a korabeli hivatalos propagandában sokat emlegetett „külpolitikai nyitás" folyamatát. Másfelől, Spanyolország gazdasági helyzete még mindig nem volt annyira kedvező, hogy lebecsülje a KGST országaival folytatott kereskedelem lehetséges előnyeit. Harmadrészt, a spanyol kormány tudatában volt annak, hogy az Európai Gazdasági Közösség nem veszi fel tagjai közé, ezért - az ideológiai nézetkülönbségeket félretéve - nyitnia kell az egyéb piacok felé.27 Minden előzetes várakozás ellenére, a közép- és kelet-európai térség országai közül 1957-ben elsőként Lengyelország és Jugoszlávia vette fel újra a diplomáciai kapcsolatokat Spanyolországgal; a gesztus nemzetközi körökben is meglepetést váltott ki, hiszen annak idején az említett két ország ismerte el elsőként a Spanyol Köztársaságot. A politikai-diplomáciai előzmények azonban továbbra is akadályozták a kapcsolatok rendezését. A közép- és kelet-európai országokkal a spanyol kormány nem tartott fenn hivatalos kapcsolatot, ehelyett, mint arra már utaltunk, a térség emigráns kormányainak képviseleteit akkreditálta országában; ezáltal, ha áttételesen is, de a legitim kormányok megdöntésére irányuló tevékenységet támogatott. így a spanyol diplomácia semmilyen meglévő intézményes háttérre nem támaszkodhatott, amely megkönnyítette volna a kapcsolatfelvételt a közép- és kelet-európai országokkal; a térség kormányaival folytatott kereskedelmi ügyletekben közvetítő országok segítségét kellett igénybe vennie, ami az egyezmények áttekinthetetlenségéhez, valamint a közvetítői részesedés miatt az árucikkek árának jelentős növekedéséhez vezetett. A spanyol kormány más lehetőségeket is próbált alkalmazni, mint a közvetlen árucsere-megállapodások, a kombinált árucseremérleg, vagy az ahhoz hasonló clearing-megállapodások (melyeket korábban Svájccal vagy Ausztriával kötöttek), de látható volt, hogy ezek az alternatívák nem jelentenek megoldást a problémára. Emellett a szocialista tömb felé való nyitást a spanyol politikai élet szereplői sem támogatták egyöntetűen. Az új külpolitikai tendencia legvehemensebb ellenzője a Falange (Falange Espanola Tradicionalista y de las Juntas de Ofensiva Nacional-Sindicalista, FET y de las JONS) és a Spanyol Kommunista Párt (Partido Comunista de Espana, PCE) volt. A falangisták szerint a kapcsolatok szorosabbra fűzése a kommunista országokkal egyértelműen a francóista rendszer összeomlásához és egy újabb polgárháborúhoz vezetne. A Prágában, Szófiában és a többi közép- és kelet-európai fővárosban élő spanyol kommunisták viszont úgy látták, a Németország és Olaszország beavatkozásával hatalomra került, a második világháborús fasizmus furcsa zárványaként megmaradt francóista rezsimmel nem szabad diplomáciai kapcsolatokat létesíteni, hiszen ez is segítené jogtalan fennmaradását. Értelmezésükben Franco kormánya csak azért nyitott a szocialista tömb országai felé, hogy ezzel nyomást gyakoroljon az Egyesült Államokra 86 Külügyi Szemle
