Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Eiroa San Francisco, Matilde: Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája, 1939-1975
Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája,, 1939-1975 úgy értékelték, a vallásos hagyományokat támogató spanyol hozzáállás példaértékű és vonzó lehet a régió azon országai számára, melyek szintén el kívánnak távolodni a tiszta szocializmus ideológiájától. Lengyelország pedig arra is fel kívánta használni az együttműködést, hogy a Szovjetuniótól való fokozatos függetlenedését bizonyítsa. Figyelemre méltó tehát, hogy ezek a korai gazdasági kapcsolatok politikai előnyökkel is jártak; emellett messze megelőzték az Egyesült Államoknak a térségben indított, hasonló kezdeményezéseit. 1957-ben, több évi egyeztetés és az első lengyel-egyesült államokbeli kereskedelmi egyezmény aláírása után konkretizálódott a spanyol-lengyel kereskedelmi csereügylet is.24 Ám mindkét kormány konstruktív szándékai ellenére, a kereskedelmi kapcsolatok igen vontatottan alakultak, amit leginkább a résztvevő vállalatok sínylették meg. Hasonló kereskedelmi egyezményeket kötött a spanyol kormány más közép- és keleteurópai országokkal, így például Magyarországgal25 és Csehszlovákiával is. Megkezdődött az a lassú folyamat, mely a következő évtizedekben a kapcsolatok újraértékeléséhez vezetett. Az antikommunizmus átalakulása: a gazdasági kapcsolatok hídszerepe a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáig (1959-1977) A spanyol politikában az úgynevezett „késői francóizmus", a hatvanas és hetvenes évek időszakának fő jellemzője a pragmatizmus volt; az ország külpolitikáját emellett a békés egymás mellett élés és a détente hidegháborús doktrínái is meghatározták. Az 1958- 1959-ben végrehajtott Gazdasági Stabilizációs Terv koordinálásával párhuzamosan, a spanyol kormány és külügyminisztérium egyeztetéseket, majd hivatalos tárgyalásokat is kezdeményezett a második világháború végén a közép- és kelet-európai országokkal megszakadt gazdasági kapcsolatok felélesztésére. 1955-ben Spanyolország az ENSZ teljes jogú tagja lett. 1957-ben az új külügyminiszter, Fernando Maria Castiella kinevezése is jelezte a spanyol külpolitika megújult irányvonalát. A spanyol diplomácia elsődleges célja ebben az időszakban az volt, hogy az ország felvételt nyerjen a nemzetközi gazdasági szervezetekbe, amit a francóista rendszer teljes nemzetközi elismerése fontos feltételének tekintettek. 1958-ban Spanyolország az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezete, a Nemzetközi Valutaalap és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank tagja lett. A szocialista tábor országai felé való nyitást szintén a gazdasági tényező tette indokolttá: a nemzetközi piacok/gazdasági tömbök fejlődésében egyre kevésbé voltak meghatározóak az ideológiai különbségek. A közös gazdasági érdekeket a spanyol kormány is érzékelte, és már a hatvanas évek elején megkezdte a kapcsolatok kiépítését a szocialista kormányokkal - korábban, mint említettük, kizárólag az emigráns 2010. ősz 85
