Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Eiroa San Francisco, Matilde: Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája, 1939-1975
Matilde Eiroa San Francisco először fogadtak ismét egyesült államokbeli hajókat, és I. Abdullah jordán király személyében első alkalommal tett államfő hivatalos látogatást Madridban. Ugyanebben az időszakban - az anyagi támogatás megszűnése és a spanyol kommunista párt tagjainak fokozódó emigrációja miatt - az emigráns köztársasági kormány arra kényszerült, hogy bezárja közép- és kelet-európai nagykövetségeit. Ezt megelőzően, a negyvenes évek második felében, a spanyol vezetéshez hasonlóan, a közép- és kelet-európai országok kormányai is támogatták az emigráns követségek - ez esetben a spanyol képviselet - létrehozását országaikban. 1946 és 1949 között Manuel Garda de Miranda (Prága), Julio Prieto Villabrille (Budapest), Manuel Sánchez Areas (Varsó), Julio de Huici Miranda (Szófia), Ricardo Begona (Bukarest) és Federico Minana (Belgrad) képviselte a spanyol köztársasági érdekeket a közép- és kelet-európai régióban. A rendkívüli megbízott követek igyekeztek a fogadó országokban kialakított gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatrendszerrel is támogatni a Köztársaság visz- szatérésének lehetőségét. Bár első pillantásra úgy tűnik, ebben az időszakban meglehetősen gyérek voltak a kapcsolatok Spanyolország és a szocialista tábor országai között, mégis történtek érdekes diplomáciai kezdeményezések. 1950-ben latin-amerikai rádióműsorokban röppent fel a hír, hogy Spanyolország, a Szovjetunió, valamint a közép- és kelet-európai szocialista országok Egyiptomon, Iránon, Afganisztánon és más közvetítő országokon keresztül bonyolítottak kereskedelmi tranzakciókat.21 Feltételezhető, hogy a spanyol kormány a lengyelekkel is egyeztetett hasonló céllal; annak ellenére, hogy az ENSZ-ben Lengyelország volt a franeóista rezsim egyik leghangosabb bírálója, és amikor 1952-ben Spanyolországot felvették az UNESCO tagjai közé, Lengyelország tiltakozásképp kilépett a szervezetből. 1948 decemberében a lengyel kormány kezdeményezte a lengyelspanyol gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzését: párizsi külkereskedelmi ügynökségén keresztül szándékozott kereskedelmi megállapodást kötni Spanyolországgal, ahonnan a lengyel szénért cserébe élelmiszert importáltak volna. Néhány évvel később, 1954-ben jött létre az első tényleges kereskedelmi megállapodás a két ország között: a kőszénexportért cserébe Lengyelország spanyol vasércet kapott.22 Egyértelművé vált, hogy a politikai nézetkülönbségek ellenére, a gazdasági együttműködés jövedelmező volt, ahogyan azt egy 1956-ban, Varsóban megrendezett nemzetközi konferencián is hangsúlyozták a spanyol és lengyel delegátusok. A konferencián az árucsere fizetési módozatait is pontosították: a spanyol Institute de Moneda Extranjera (Devizaintézet; a spanyol kormány önálló külkereskedelmi szervezete) és a lengyel Nemzeti Bank képviselői fizetési megállapodást írtak alá - mivel az egyezmény titokban tartásáról is megállapodás született, a tranzakciókat egy lisszaboni székhelyű szervezet bonyolította.23- A spanyol-lengyel gazdasági együttműködés hátterében politikai érdekek is munkáltak. A Franco-kormánynak érdekében állt közeledni a hagyományosan - és ebben az időszakban ismét nyíltan - katolikus Lengyelországhoz: a spanyol diplomaták 84 Külügyi Szemle
