Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Eiroa San Francisco, Matilde: Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája, 1939-1975
Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája,, 1939-1975 politikában, mely végigkísérte a XX. század középső évtizedeit, és amelyet leginkább a kapcsolatok hiánya jellemzett. Ennek okait vizsgáljuk a következőkben. A szocialista tábor teljes elutasításától a kényszerű közeledésig (1946-1959) A közép-európai országok államfejlődése a világháború végével kibontakozó új világrendben egy újfajta politikai berendezkedés, a „népi demokrácia" gyakorlatba ültetésében konvergált. Ezzel Spanyolország és a közép- és kelet-európai régió országai véglegesen a két ellentétes és ellenséges hidegháborús tömb részei lettek, melyeknek egymáshoz való viszonyát a hidegháború e korai időszakában az Egyesült Államok által képviselt feltartóztatás politikája határozta meg. Alberto Martin Artajo külügyminiszter és Franco egyetértett abban, hogy a nyugati demokráciák esetében alkalmazott spanyol külpolitikai propagandaoffenzívát ki kell terjeszteni a vasfüggöny mögötti országokra is. A kommunizmus elleni harcban azonban korlátozottak voltak a spanyol államapparátus eszközei. Elsöprő negatív, sokszor pánikkeltő propaganda-hadjárat kezdődött a sajtótermékekben; a spanyol kormány sok közép- és kelet-európai emigránst fogadott be; kifejezetten a kommunizmus elleni harc ideológiáját terjesztő oktatási-kulturális intézmények is születtek,18 valamint a közép- és kelet-európai régió emigráns kormányai engedélyt kaptak arra is, hogy félhivatalos képviseleteket nyissanak Spanyolországban. Ezek a követségek fontos politikai és kulturális tevékenységet folytattak a világháború után meglehetősen sivár madridi diplomáciai életben. Az 1949 és 1969 közti időszakban Marosy Ferenc irányításával működött Madridban a Magyar Királyi Követség,18 Zdenko Formanek vezette a csehszlovák követséget,20 Marian Szumlakowskit és Josef Potockit delegálták a lengyel követség élére, és Ljubica Visockij irányítása alatt folytatta tevékenységét a Jugoszláv Királyi Követség. Franco hangsúlyt fektetett a száműzött arisztokrácia megnyerésére is: Spanyolországban telepedett le többek között Habsburg Ottó, II. Simeon bolgár cár, Miklós román herceg és még számos, hazáját elhagyni kényszerülő arisztokrata. Ezek a „luxusvendégek" egy megosztott, egységes ellenzéki álláspontot nélkülöző emigrációt alkottak, bár egyöntetűen támogatták az őket befogadó spanyol kormányt. Már utaltunk a fél- hivatalos nagykövetségek létrehozására; ezek a szervezetek hatékonyan képviselték a menekültek érdekeit, aktívan részt vettek a politikai, kulturális és társasági életben, és fontos kapcsolati hálót alakítottak ki. Tevékenységükkel ily módon hozzájárultak a spanyol propagandának a francóista rezsimről kialakított toleráns, „organikus demokrácia" képének igazolásához. A félhivatalos követségek működését érdemes tágabb kontextusba helyezni. 1949— 1950-ben enyhülni látszott Spanyolország nemzetközi elszigeteltsége: a spanyol kikötők 2010. ősz 83