Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Eiroa San Francisco, Matilde: Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája, 1939-1975
Spanyolország Közép- és Kelet-Európa-politikája,, 1939-1975 Németország, ezért amikor 1944 őszén a szovjet csapatok bevonultak Szófiába, Spanyolország arra kényszerült, hogy bezárja bolgár nagykövetségét.11 A spanyol-román viszony vizsgálatakor szembetűnő, hogy a spanyol kormányt a térség többi országával fenntartott kapcsolatokhoz képest szorosabb kötelékek fűzték Romániához; ehhez a hasonló ideológiai háttér mellett még a nyelvrokonság is hozzájárulhatott. II. Károly királyt - csakúgy, mint Pál jugoszláv régensherceget és II. György görög királyt - Franco kezdeményezésére a polgárháború idején alapított Medállá de la Campana-érdemrenddel tüntették ki, a felkelők számára nyújtott erkölcsi támogatásuk elismeréseképpen. Románia baráti országként élt a spanyol köztudatban, és politikai berendezkedését a spanyol vezetők is példaértékűnek tekintették. Ennek bizonyítéka, hogy milyen élénk érdeklődéssel követték a spanyol diplomaták a bukaresti törvényhozás működését és az ország társadalmi helyzetének alakulását.12 A kétoldalú kapcsolatok nem nélkülöztek néhány kellemetlenebb epizódot sem: Károly király például azzal vádolta Pedro Prat y Soutzo bukaresti spanyol nagykövetet, hogy kapcsolatot tart fenn a Vasgárdával. A spanyol kormány igyekezett kiaknázni a gazdasági kapcsolatok által nyújtott lehetőségeket is: több román vállalat exportált üzemanyagot, gabonát és élelmiszereket a polgárháborús pusztítás által igen megviselt Spanyolországba.13 Ám a háború utáni spanyol gazdaság nem bővelkedett potenciális csereárunak számító nyersanyagokban, amit megsínylettek a kétoldalú kapcsolatok, csakúgy, mint Románia belépését a második világháborúba. 1945 áprilisában a két ország képviselői még aláírtak egy kereskedelmi egyezményt, melyben rögzítették a spanyol kőolajvásárlás feltételeit és kiegyenlítették a kereskedelmi mérleg deficitjét, ám az egyezményt már nem ratifikálták, mivel a háborús körülmények miatt a bukaresti spanyol nagykövetnek el kellett hagynia az országot. A konkrét gazdasági és politikai problémák mellett a spanyol és a román kormánynak több más kérdésben is együtt kellett működnie. Ezek közül a legfontosabb a sze- fárdi zsidók, valamint a Nemzetközi Brigádokban harcoló román önkéntesek helyzetének megoldása volt. A hadifogságba esett román önkénteseket először a San Pedro de Cardenában (Burgos közelében) működő gyűjtőtáborba, majd a Miranda de Ebro-i koncentrációs táborba vitték.14 Mind a szefárdi zsidók spanyol menedékjogának tisztázása, mind a román hadifoglyok repatriálásának kérdése mindkét ország jogrendszerével összhangban álló megoldást kívánt; így igen nehéz volt minden érintett fél számára előnyös kompromisszumos megoldást találni. A tárgyalásokat tovább nehezítette, hogy 1944-től a román kormány és diplomácia is érzékelte, hogyan vált egyre elutasítóbbá a nemzetközi közösség a francóista rezsimmel szemben. Franco tábornok Spanyolországa a világháború végére szövetségesek nélkül maradt, és egyedül kellett szembenéznie a ténnyel, hogy az új nemzetközi rend semmiben sem hasonlít ahhoz, amilyennek azt 1938-39-ben elképzelték. 2010. ősz 81
