Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szilágyi István: Spanyolország az Európai Unióban
Szilágyi István Kohéziós politika és strukturális alapok A spanyol kohéziós politikának két, egymással szoros kapcsolatban álló, egymással szorosan összefüggő célja van. Az ország kormányai az autonómiarendszer kialakítása óta15 nagy erőfeszítéseket tettek és tesznek a regionális különbségek mérséklésére, csökkentésére, másrészt az uniós terület- és vidékfejlesztési alapokból, közösségi kezdeményezésekből való részesedés növelésére, az euróövezet reális konvergenciakritériumainak teljesítésére. E modernizációs politikát a gazdasági-szociális kohézió uniós célja foglalja egységes keretbe. Spanyolország csatlakozása óta egyre növekvő közösségi támogatásra számíthatott. Ez mindenekelőtt a regionális politika és a gazdasági-szociális kohézió fontosságának uniós felismeréséből származott. Már az 1957-es római szerződésnek a Közös Piaccal kapcsolatos 2. cikkelye is hangsúlyozta a gazdasági közelítés fontosságát. Az alapító atyák létre is hozták az Európai Szociális Alapot, valamint a Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alapot, és a pénzügyi műveleteket bonyolító Európai Beruházási Bankot. Ekkor azonban a regionális politika még az általános gazdaságpolitika részeként szerepelt, s egészen a hetvenes évek közepéig a nemzeti regionális politikáké volt a főszerep. Az 1972-es párizsi csúcsértekezleten már konkrét formában vetődött fel a regionális aránytalanságok megszüntetésének kérdése. A problémának aktuális dimenziót adott az integráció első bővítése. Nagy-Britannia, Írország és Dánia 1973-as csatlakozása már elodázhatatlanná tette a Regionális Fejlesztési Alap 1975-ös felállítását. Az 1981-es görög, majd az 1986-os portugál és spanyol csatlakozás adta meg a végső impulzust egy egységes közösségi regionális politika kidolgozására. Az 1986 februárjában elfogadott Egységes Európai Okmány a belső piacnak (8.a. cikkely), a gazdasági és szociális összefogás, a harmonikus fejlődés eszméjének (130.a. cikkely), valamint a regionális fejlesztést szolgáló alapoknak (130.b-e. cikkelyek) szerződésbe foglalásával megteremtette a regionális politika jogi és koncepcionális bázisát. A kohéziót erősítő első regionális keretszabályozásra 1988-ban került sor. A 2052-es számú rendelet öt prioritás és a hozzájuk kapcsolódó strukturális alapok, valamint az ezek hatálya alá tartozó területek meghatározásával az I. Delors-csomagnak megfelelően az 1989-1993-as időszakra vonatkozott. Jelentősen növelte a strukturális alapok közösségi költségvetésből való részesedésének arányát (21%). A közösségi regionális politika újabb reformját az 1992-es maastrichti egyezmény készítette elő. A dokumentum XIV. címe (a 130.a-e. cikkelyek) a „Gazdasági és társadalmi kohézió" nevet viseli. „A Közösség különösen azt tűzi ki célul - olvashatjuk -, hogy csökkentse a különböző régiók közti fejlettségszint-kíilönb- séget és a kedvezőtlen adottságú területek, beleértve a falusi övezetek elmaradottságát."16 Ennek a célkitűzésnek megfelelően, továbbra is fenntartotta az öt prioritást. Az uniós GDP átlagának 90%-át el nem érő „kohéziós országok" (Görögország, Írország, 44 Külügyi Szemle
