Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kőváriné Ignáth Éva: Az 1969-es magyar nyilatkozat helye az enyhülés időszakában
Az 1969-es budapesti nyilatkozat helye az enyhülés időszakában Az októberi tizenhárom napot követően, úgynevezett forró drótot létesítettek a Fehér FFáz és a Kreml között, s beköszöntött az enyhülés időszaka. A szovjet blokk államaiból Lengyelország volt az, amely a hatvanas években, a détente időszakában újabb európai biztonsági konferenciára vonatkozó tervezettel állt elő. Adam Rapacki lengyel külügyminiszter az ENSZ Közgyűlése előtt tartott, 1964. decemberi beszédében egy európai biztonságról tartandó konferencia körvonalait vázolta fel, amely elő tudná segíteni egy új európai biztonsági rendszer létrejöttét, amelynek egyik eleme a nukleáris fegyverek csökkentése lenne. Javaslata alapján, bizonyos kijelölt NATO- és VSZ-tagországok lennének a megbízva a fenti konferencia előkészítésével (ebből a szakaszból a javaslat olvasatában kimaradhat az Egyesült Államok, de akár az NDK is).12 A Rapacki-tervet a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének 1965. január 19-20-i varsói találkozóján is érintették. A kiadott kommünikében hosszasan ostorozzák az Egyesült Államok és az NSZK politikáját, valamint a NATO azon törekvését, hogy multilaterális nukleáris ütőerőt hozzon létre. A közlemény élesen bírálta a nyugati törekvések „béke ellen ható lépéseit". Az NSZK-val kapcsolatban megjelenik az a feltevés, hogy az ország nukleáris fegyverek birtoklására törekszik, veszélyeztetve „Európa és az egész világ békéjét"13. Hosszan taglalja a dokumentum, hogy miért jelent veszélyt, illetve, hogy mely országok érdeke a multilaterális atomütőerő létrehozása - kiemelve itt elsősorban az NSZK törekvéseit. A VSZ érezhetően szeretett volna gátat vetni a fent említett NATO-erő létrehozásának, ám ha mégis létrejött volna - a közlemény megfogalmazása szerint - „a Varsói Szerződés tagállamai, tekintettel azokra a súlyos következményekre, amelyekkel az (a multilaterális atomütőerő-saját beszúrás) Európa békéje és biztonsága szempontjából járna, kénytelenek lesznek biztonságuk érdekében megtenni a szükséges védelmi intézkedéseket."14 Az éles hangú bírálatok és a (közelebbről nem taglalt) katonai ellenlépéssel való fenyegetés ellenére, a dokumentumban megjelenik az európai biztonság elősegítése melletti hangsúly, amely kapcsán visszaköszön a közép-európai atomfegyvermentes övezetekre vonatkozó lengyel javaslat, valamint az európai biztonságról szóló értekezlet kezdeményezése. Tartalmazza a közlemény a NATO és a VSZ közötti megnemtámadási szerződés ötletét, valamint felbukkan röviden a németkérdés rendezése (ebben az esetben viszont nem jelent meg explicit módon az NDK elismerésének kérdése). Az európai biztonsági konferenciára 1966-ban történtek utalások, egyrészt az NDK részéről, amely hangsúlyozta a részleges leszerelést, valamint az ország elismerését. Ugyanebben az évben, a Szovjetunió Kommunista Pártjának 23. kongresszusán az európai biztonsági konferencia témája valamivel több figyelmet kapott. A központi bizottság jelentésének ismertetésekor Brezsnyev felhívást intézett egy nemzetközi konferencia összehívására, hogy a fegyverzetcsökkentést és egyéb, európai biztonsággal kapcsolatos ügyet megvitassanak. Beszédében az Egyesült Államok és az NSZK politikáját ostorozta, revansistának nevezve az államokat. Gromiko külügyminiszter 1966 2010. nyár 197
